Közel 70 érdeklődő gyűlt össze, akik Győrfi Pál előadására, tájékoztatására kíváncsiak voltak és fel tudták tenni kérdéseiket az országosan átalakított orvosi ügyeleti rendszerrel kapcsolatban, amelybe Dunaharasztit 2024. február elsejével vonták be. Voltak, akik írásban is elküldték kérdéseiket felhívásunkra, de helyben is volt lehetőség a párbeszédre. A lakossági fórum moderátora, Berényi Attila (dho) tette fel azokat a kérdéseket, amelyeket a lakosok előre elküldtek.
Dr. Szalay László polgármester arra a kérdésre várta a választ, hogy mi az akadálya annak, hogy a korábban jól működő orvosi ügyeletet nem tarthatja fenn a város, ha arra egyébként erőforrást biztosítana, illetve a mentőállomás létrehozásával kapcsolatban mire számíthatunk.
Győrfi Pál elmondta, az új orvosi ügyeleti rendszer bevezetését egyéves előkészítő munka előzte meg. A szakemberek a települések lélekszámától, a korábban tapasztalt igénybevételtől függően, hosszas elemzések során alakították ki az új rendszert, amit egyébként minden egyes vármegyei bevezetésnél erős ellenállás fogadott a lakosság részéről, de a működés közbeni tapasztalatok szerint a rendszer megbízhatóan működik. Az új rendszer Pest vármegyében az első hétvégén nagyon erős terhelést kapott, sokan csak tesztelték a 1830-as telefonszám működését. Így fordulhatott elő az, hogy a telefonokat nem tudták felvenni és esetleg késve kapta meg a választ, vagy az ellátást az, akinek valóban szüksége lett volna rá. Hét közben egyenletesebb terhelésnél a rendszer működött, nem voltak hiányosságok az eddigi tapasztalatok szerint.
Nincs kőbe vésve az új rendszer, figyelik az adatokat, elemzik a tapasztalatokat és finomhangolásra is lehetőség nyílik. Dr. Szalay László felhívta a figyelmet arra, hogy mivel most a legközelebbi ügyeleti pont a Duna másik oldalán, Szigetszentmiklóson van, a Dunaharasztit környező települések ugyancsak tudnák használni a dunaharaszti ügyeleti pontot, tehát a haraszti infrastruktúra más települések lakóinak is biztonságot nyújthatna.
Pest vármegyét követően hamarosan Budapesten is átalakul az ügyeleti ellátás, így a fővárosban létesítendő ügyeleti pontokat is igénybe lehet majd venni, mivel az új rendszerben lakcímtől függetlenül minden ügyeleti ponton mindenki kap ellátást – a gyerekek is. A kórházak sürgősségi ügyeleteinek triázsolási (a betegek sürgősség és súlyosság szerinti sorrendbe állítása) rendszere miatt nagyon hosszú, több órás várakozás is előfordulhat pl. egy fülfájás vagy lázas állapot miatt, ami valójában nem igényel sürgősségi ellátást. Ezekkel az esetekkel a kórházi sürgősségi osztályokat nem érdemes felkeresni, hanem az általános ügyeleti telefonszámon (1830) lehet akár e-receptet is felíratni, orvossal beszélni, akihez a mentésirányító kapcsolja a beteget a kikérdezést követően.