A város történelme

Dunaharaszti történelme hosszú múltra tekint vissza, területe már a bronzkorban is lakott volt. A rómaiak idején kereskedelmi út vezetett át a Dunán e térségben. (Ez az út egykor majdnem ugyanott vezetett, ahol ma az M0-s körgyűrű.) Védelmére erődöket emeltek.

A honfoglalást követően a térség a fejedelmi törzs szállásterülete volt. Már az Árpád-korban lakott terület, erről XI. századi régészeti leletek tanúskodnak. Oklevélben a tatárjárás előtt - 1229-ben - említik először a nevét. Mátyás időszakában a térség legnagyobb, iskolával is rendelkező települése volt.

A török időszakban szinte teljesen elpusztult. Újratelepítése Buda visszafoglalása után német telepesekkel történt, rövidesen ismét területközponttá vált. Plébániájához kezdetben hat környékbeli település tartozott. Növekedése száz évig csak átlagos ütemben zajlott.

Marsiglius térképe a XVII. századból
Római romok Dunaharasztinál és  Nagytétény határában
Köztük ugyanott vezetett a kereskedelmi út,  ahol ma az M0-s körgyűrű.

Fellendülése a HÉV-vonalak megépítésével - a XIX. század végén - kezdődött. Üdülőhellyé vált, polgárosodott. Kaszinók, klubok, üdülőszanatórium, polgári és sportegyesületek alakultak, például a Nemzeti Kaszinó, Szépítészeti Egylet, Polgári Dalkör, Vívóklub, stb. Óriási parcellázások kezdődtek. Ez a polgárosodás a két világháború között is folytatódott. Ebben az időszakban fél tucat kisebb gyár létesült. A település lakosságszáma 1930-ban már felülmúlta mind Ráckevéét, mind Szigetszentmiklósét. Polgári és tanonciskolája révén a térség iskolaközpontjává vált.

A második világháború idején területén megállt a front. Ez és az 1956-os földrengés rendkívül nagy károkat okozott. Fejlődése szempontjából nagyon kedvezőtlen volt, hogy az 50-es évektől a 80-as évekig állami támogatást a térségben szinte kizárólagosan csak a közigazgatási központ, Ráckeve és a nehézipari üzemei miatt kiemelt Szigetszentmiklós kapott, a polgári településként számon tartott Dunaharaszti alig valamit. Dunaharasztival kizárólag csak mint az ipari központok munkaerőbázisával számoltak. 1945-90 között komolyabb ipari üzem nem épült.

Dunaharaszti lakosságszáma ezek ellenére is nőtt. Nagysága és fekvése miatt az agglomeráció alközpontjává fejlődött. Az 1971-es agglomerációs kormányhatározat a budapesti agglomeráció VIII. számú alközpontjává nyilvánította. Így öt kisebb település - Taksony, Alsónémedi, Majosháza, Délegyháza, Dunavarsány - vezető településévé vált. 1990-től, az önkormányzati önállósulással, valamint az M0-s és az új 51-es út megépítésével megkezdődött nagyívű fejlődése. Közlekedés-stratégiai fontosságát a Magyarországon befektető világcégek azonnal felismerték. Letelepedésüket elsősorban Dunaharaszti vezetése segítette elő azzal, hogy elsőként a leendő iparterületen épített ki 100%-os infrastruktúrát.

Fürdőélet 1901-ben, Dunaharaszti üdülőközségben
(Az egykori Szépítészeti Egyesület levelezőlapja.)