2024. december 21.
Címkék: kavicsbánya
Mint korábban írtuk, Dunaharaszti Város Önkormányzata megálljt akar parancsolni a határban terjedő kavics- és homokbányáknak. Hatósági eljárások és perek vannak folyamatban, az egyik eljárásban az Önkormányzatnak adtak igazat.

Az Önkormányzat álláspontját dr. Szalay László polgármester egy korábbi cikkben foglalta össze:

https://dunaharaszti.hu/cikk/kincset-rejt-a-fold-melye-a-haraszti-hatarban-szeretnenk-ha-ott-is-maradna

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Bányafelügyelet) most arról értesítette az érintetteket, hogy a Nagy-Kavicsüzem Kft. által kérelmezett „Dunaharaszti VI. – homok, homokos kavics” védnevű bányatelek megállapítási eljárást megszünteti. Az indokolásban az áll, hogy a Bányafelügyelet megállapította, hogy a rendelkező részben felsorolt, bányatelekkel érinteni tervezett ingatlanok Dunaharaszti Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Helyi Építési Szabályzatról szóló, többszörösen módosított 3/2017. (III.1.) rendelete alapján nem nyersanyag-kitermelés (bánya) vagy nyersanyag-feldolgozás céljára szolgáló, különleges beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt terület területfelhasználási egységbe soroltak. A tényállás körében tisztázni kellett, hogy az Önkormányzat képviselő-testülete hozott-e olyan döntést, hogy a bányatelekkel érinteni tervezett ingatlanokon a bányászati tevékenységgel egyetért, és döntést hozott-e a településrendezési terv módosításának szándékáról, ezért a Bányafelügyelet megkereste Dunaharaszti Város Jegyzőjét. Dunaharaszti Város Jegyzője DUH/1698-2/2022 számon az alábbi tájékoztatást adta: 3 „A Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Bányafelügyeleti Főosztály eljárásában a PE-06/KTF/24399 számon a "Dunaharaszti VI. - homok, átmeneti törmelékes nyersanyagok” bánya 3. módosítás szerinti környezeti hatásvizsgálati eljárásában - mely pontosan a tárgyi eljárásban érintett ingatlanokat tartalmazza - a DUH/727-16/2021 ügyirat számú levelemben már kifejtettem álláspontomat, melynek lényeges megállapításai: A tervezett külfejtéses művelésű bányatelek területe jellemzően általános mezőgazdasági (Má/Sz2), részben erdő (Eg, Ett és Ev/2) övezeti besorolású területet érint. A Trtv. és a Bt. fentiekben hivatkozott rendelkezései az Önkormányzat számára lehetővé teszik azt, hogy az Önkormányzat a külfejtéses művelésű bányatelek megállapítását az általa képviselt közösségi érdekeknek megfelelően szabályozza. Önkormányzatunk a „KB” övezet kijelölésével kiszolgálta a külszíni kavicsbányászat a gazdaság számára szükséges igényét. Önkormányzatunk a kavicsbányászat céljára kijelölt 110 ha-os területet a mezőgazdasági művelés lehetőségének rovására nem kívánja növelni. Kérjük a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Természetvédelmi és Bányafelügyeleti Főosztályát, hogy a Nagy-Kavicsüzem Kft a „Dunaharaszti VI. - homok, átmeneti törmelékes nyersanyagok" védnevű bányatelek - a Dunaharaszti településrendezési eszközeivel ellentétes - létesítésére vonatkozó környezetvédelmi engedély kérelmét utasítsa el, tekintve, hogy a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés cb) pontjába foglalt, az engedély megadását kizáró ok megszüntetésére nincs lehetőség. Ennek igazolására mellékelem a 14/2021. (II. 18.) számú polgármesteri határozatot. Összefoglalva: Önkormányzatunk nem hozott a végzésükben megadott tartalmú, a településrendezési terv módosításának szándékáról szóló döntést, ezen túlmenően a mellékelt polgármesteri határozat megerősíti, hogy az Önkormányzat nem fogja lehetővé tenni a Dunaharaszti VI. - homok, homokos kavics védnevű bányatelek megállapítását, mert a működő bányák városra nehezedő terheit viselve városunk nemkívánatosnak tartja egy újabb, külfejtéses műveléssel járó bányatelek megállapítását(...)."

Fentiekre tekintettel a Hatóság az eljárást megszüntette, ez ellen a bányavállalkozó keresettel élhet a bíróságon. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy korábban éppen az Önkormányzat indított keresetet a Pest Megyei Kormányhivatallal szemben, mivel az - figyelmen kívül hagyva az Önkormányzat észrevételeit - kiadta a környezetvédelmi engedélyt a bányászati tevékenységre.

Twitter megosztás Google+ megosztás