A Szent István Plébániatemplomban megtartott ünnepi szentmise után, melyen a Blumenstrauss kórus szolgálatával szólaltak meg gyönyörűen a német nyelvű egyházi dallamok, Ritter Imre, az ÉMNÖSZ elnöke és dr. Szalay László polgármester mondott beszédet, majd a templomkertben helyezték el a kegyelet koszorúit az országos- és helyi német nemzetiségi elöljárók és a város képviselői. A Laffert Kúriában dr. Márkus Beáta (Pécsi Tudományegyetem) előadását hallgathatták meg a résztvevők, akik fúvós zenekar kíséretével és fáklyák fényében vonultak át a templomkertből a Kúriába.
Malenkij robot. A rendszerváltásig még beszélni sem lehetett erről, titok és fájdalom szőtte át az emlékeket. A második világháború végén a Vörös Hadsereg 1944. decemberi, 0060-as sz. parancsa szerint elsőként a német származású embereket vitték el kényszermunkatáborokba. A parancs megtagadásáért vagy bújtatásért hadbíróság elé állították a „bűnösöket”. Ma már tudjuk, hogy a német nemzetiség ellen elkövetett szégyen csak a kezdet volt, később százezrével hurcolták el a fiatal, munkaképes férfiakat és nőket a Szovjetunióba „egy kicsi munkára”. Dunaharasztiban a sors különös kegyessége folytán csekély számú embert érintett ez a tragédia. Egyes források szerint 11, de mások szerint is "csak" kb. 30 német származású dunaharaszti lakost gyűjtöttek össze és vittek át Taksonyba, majd onnan Kiskunlacházára a front mögötti területen történő munkavégzésre, miközben a szomszédos településekről több száz embert hurcoltak el: Taksonyban közel 800, Soroksáron is kb. 500 áldozatról tudunk. Összességében a korabeli Ráckevei Járásból kb. 1200 főt hurcoltak el német származása indokán. A lakosság összeterelésére, összeírására a csel az volt, hogy élelmiszert fognak kiosztani. Az összeírt és munkaképes emberekkel végül azt közölték, hogy 16 nap munkára viszik őket, de végül is a kiszállításuk a Donyeck medencébe tovább tartott ennél.
Az ok, ami miatt a haraszti áldozatok ennyire kevesen voltak, az lehetett, hogy mivel itt húzódott az Attila frontvonal, emiatt már ’44 novemberében kiürítették a falut, csak az volt itthon decemberben, aki ennek ellenállt. A lakosságot Budapesten és azt övező falvakban helyezték el, ők az 1945. február 13- ig tartó ostrom miatt a fővárosban, vagy a Buda környéki falvakban (Törökbálint, Solymár, Nagykovácsi, Budakeszi, Budajenő) rekedtek, így nem voltak otthon, amikor a decemberi szovjet parancs szerint meg kellett volna jelenniük. Dunaharasztin él egy városi legenda is, ami szerint a második világháború alatt a település polgármestere és jegyzője eltüntette a korábbi népszámlálásról szóló papírokat, ezzel megmentette a haraszti svábokat a kitelepítéstől. Bár konkrét és megbízható bizonyítékot erre nem találtak, mégis lehet a történetnek valóságalapja.
2021. november 24-én megkezdte működését a Gulág- és Gupvikutató Intézet, aminek egyik fiatal munkatársa, Makra Mónika történész feladatául kiemelten e környék - és így Dunaharaszti - múltjának kutatását kapta.
Tisztelettel emlékezünk a dunaharaszti német nemzetiségű családokra és velük együtt minden malenkij robotra elhurcolt áldozatra.
(Köszönjük a cikk megírásához kapott információkat, adatokat Hommer Annának és Zwick Andrásnak!)
