Haraszti leendő robot-mérnökeinek sikere az országos versenyen
"2017-ben a WRO™ LEGO® Robot verseny bekerült az EMMI által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek közé, mely óriási előrelépés a célok eléréséhez és a megfelelő szakképzett munkaerő hiányának csökkentéséhez is." (forrás: http://wro.hu/ )
A dunaharaszti Merlin Házat képviselő „Harasztika” csapat 6. lett a 2018. június 8-9-én, Tatabányán megrendezett országos WRO robotika olimpián.
A versenyről és a felkészülésről kérdeztem Nemes Pétert, a csapat vezetőjét és a csapattagokat: Németh Donát Pétert és Gárdonyi Bélát (Hunyadi iskola 4. évfolyam), Józsa Andrást (csepeli Kazinczy Ferenc Általános Iskola 5. évfolyam) és Mertl Martin 10. évfolyamos ráckevei gimnazistát, aki a csapatban a „coach” feladatát látta el.
Mennyi munka van a siker mögött? – kérdezem Nemes Pétert, a csapat és a Merlin Ház vezetőjét.
– A fiúk a tanév elején kezdtek el ismerkedni tanfolyamunkon a Scratch programozási nyelvvel. A 2. félévben pedig már kifejezetten a robotikára és a WRO-versenyre való felkészülésre fókuszáltunk a kis csapattal: ez magában foglalta a robot megtervezését és megépítését, a program megírását, a rengeteg tesztelést, de a csapatmunkára való módszeres felkészülést is. A versenyt megelőző hetekben a fiúk napi rendszerességgel akár több órát is együtt dolgoztak. Kemény felkészülés és fantasztikus versenyzés van mögöttük, büszke vagyok rájuk!
Hogyan képzeljünk el egy ilyen versenyt?
– Egy sportcsarnokban sok száz fiatal versenyez egy időben, összesen 6 különböző kategóriában és 4 korcsoportban, az alsó tagozatostól az egyetemistáig. Mi a Regular Elementary (10-12 évesek) kategória 15 csapatának egyikeként versenyeztünk. Minden évben van egy megadott alaptémája a teljes versenynek, amihez kapcsolódva az egyes kategóriák feladatait kitalálják. Idén „Az élelmiszer fontos ügy” volt a téma. A konkrét pályát, melyen a robotnak végig kell mennie (begyűjtve és a megfelelő helyekre lerakva a különböző színű legokocka-„élelmiszereket”), és a pálya során teljesítendő feladatokat hónapokkal a verseny előtt megkapjuk, hisz ehhez kell kialakítani magát a robotot és megírni a programját is. Azt, hogy milyen elemekből állhat maga a robot, és milyen szoftverrel futhat, szigorú szabályok kötik meg, sőt ellenőrzik még azt is, hogy a kötelező mérethatáron belül van-e a felépítmény. A verseny ideje alatt a csapattagok nem kommunikálhatnak a csapatvezetővel, és mobiltelefon sem lehet náluk, csak a program futtatására használható laptop. A csapatot támogató tapasztaltabb coachcsal is csak 5-5 percig egyeztethetnek, összesen háromszor a két nap alatt. Az első versenynapon a legapróbb elemekre szétszedett robotját egy szigorú ellenőrzés után minden csapatnak maximum 2 óra alatt össze kell szerelnie - a Harasztikának, ahol Németh Donát felelt az építésért, ehhez mindössze 30 perc kellett. Pontos munkára van szükség, hisz tized milliméterek is számítanak –de a rutin megvolt: a versenyre készülve legalább 20-30-szor megtették már ugyanezt. Majd lehetőség van a robot tesztelésére a pályán, és szükség szerint az átépítésre vagy a program korrigálására. A második napon 4 futamban kell bizonyítani a robottal: a feladat végrehajtásának pontosságán kívül itt az idő is számít a pontozásnál. Egy futamban a maximálisan elérhető pont 180, a végeredményt a két legjobb futam pontjai adják. Egy-egy futamban a begyűjtendő „árucikkek” színsorrendjét mindig sorsolással döntik el – a robot pedig a maga színszenzoraival „dönti el”, mikor melyiket hová kell eljuttatnia. A futamok között van idő arra, hogy szükség esetén a programot módosítsák, a robotot átépítsék és teszteljék, természetesen mindezt szigorúan a szabályok szerint és a bírók figyelő szeme előtt. Utána a következő futamig a robotokat le kell adni a karanténba.
Gárdonyi Béla, aki a megfelelő taktika kiválasztásáért felelt a csapatban, elmondta: „Az volt a legnehezebb, hogy nekünk magunknak kellett a futamok között a döntéseket meghozni arról, hogy a következőben min változtassunk. Menjünk-e a biztos, de kevesebb pontot jelentő megoldással, vagy kockáztassunk a több pontért. A 4. menetben például az utóbbi mellett döntöttünk, és jól tettük, az lett a legsikeresebb futamunk.”
Józsa András, a programozásért felelős csapattag: „Hatalmas élmény volt a verseny, az egésznek szuper volt a hangulata. Körbe lehetett menni, megnézni más csapatok, a nálunk már sokkal profibbak munkáit is, és sok jó fej versenyzővel meg lehetett ismerkedni.”
Németh Donát Péter, a csapat „főmérnöke” jövőre mindenképp dobogós helyért szeretne indulni: olyan egyedi robotfejlesztésekben gondolkodik, ahol már semmilyen indokkal nem tudják felezni a csapat pontszámait a túlságosan szigorú bírák. Sőt, szíve szerint a robotfoci-kategóriában is indulna.
Mertl Martin coach: „Leginkább csak a távolból izgulhattam azon, mennyit valósítanak majd meg a fiúk mindabból, amit elterveztünk, de elégedett vagyok velük, jól taktikáztak, és a csapatmunkában is jók voltak.”
Mit lát a jövő feladataként a program vezetője?
Nemes Péter: Jövőre több korosztályban és több kategóriában is szeretnénk csapatot indítani haraszti színekben. 2019-ben ráadásul Győrben lesz a világverseny döntője is (idén a kategóriagyőztesek Thaiföldre utaznak ugyanezért), ahová nagyon jó lenne eljutni! Szeretnénk a robotikát komplex szemléletben, a többi természettudományos területtel összekapcsolva, egyfajta klub-jelleggel művelni, ami sokkal komolyabb elmélyülést tenne lehetővé a témában azon diákok számára, akiket ez komolyabban is érdekel. Mi a Merlin Házban a komplex, gyakorlati jellegű, ugyanakkor játékos és kreatív formában megszerezhető tudásban hiszünk. Meggyőződésünk, hogy csak ilyen módon kelthető fel a fiatalok természettudományos, informatikai és műszaki pályák iránti érdeklődése, így alakítható ki bennük az ehhez szükséges gondolkodásmód. Márpedig a közeljövőben épp az ilyen szakemberek iránt nő majd meg a kereslet. Kijelenthetjük, hogy a robotika egyértelműen a jövő tudománya!
Áll-e támogatói háttér a Harasztika csapat mögött?
Egyelőre sajnos nincs szponzorunk. A robot-szett, a szenzorok, a speciális asztal mind saját beruházásom. A szülők csak a tanfolyami díjakat fizették a felkészülés során. A közeljövő nagy feladata éppen ez: megtalálni azon környékbeli vállalatokat, cégeket, akik felismerik, hogy számukra a jövő robotikai szakemberei a lehető legjobb befektetést jelentik. Az alapítványi formában történő működés is új lehetőségeket nyitna meg számunkra. Megfelelő anyagi források birtokában több eszközt tudunk venni a munkához, és így nagyobb esélyekkel, akár több csapatot is fel tudunk készíteni a versenyekre, és több kategóriában is tudunk indulni. A robotikai háttérrel is dolgozó környékbeli cégekkel ráadásul olyan szakmai együttműködésre is lehetőségünk nyílna, ami hatalmas motiváló erőt jelentene a versenyre készülő gyerekek számára!
Tubákos Zsuzsanna