Nepomuki Szent János ünnep és Nemzetiségi Kultúrák Napja városunkban
Rendkívüli napra ébredt Dunaharaszti lakossága május 22-én, ugyanis ezen a napon került megrendezésre egyedülálló hagyományunk, a Nepomuki Szent János ünnep, de nem csupán emiatt volt különleges ez a nap. Ezzel egyidejűleg Dunaharaszti a Közmédia Nemzetiségi Kultúrák Napja elnevezésű tematikus műsorfolyamának központi helyszíne is volt. A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Laffert Kúria egész napos programmal várta az érdeklődőket, valamint a tévénézőket egyaránt.
Nem mindennapi évfordulót ünneplünk ebben az évben, ugyanis a templomkertben található barokk Nepomuki Szent János szobor éppen idén 300 éves. Az évforduló kapcsán pályázta meg a Német Nemzetiségi Önkormányzat a Közmédia Nemzetiségi Kultúrák Napja elnevezésű tematikus műsorfolyamának házigazda szerepét. A tematikus nap célja, hogy a Magyarországon elismert 13 nemzetiség kultúráját, szokásait és életét megismertessék a többséggel. Egész napos élő bejelentkezésekkel várták a tévénézőket és a rádióhallgatókat egyaránt, melyek során kiemelkedő szerepet kapott Dunaharaszti. Aki ezen a napon a Duna, Duna World, illetve M1 csatornákra kapcsolt, megismerhette városunk sokszínűségét, hagyományait, jelenét és múltját egyaránt. Hosszas előkészületi és szervezési munkálatok előzték meg a rendezvényt: egyesületek, kultúrcsoportok és civilek fáradhatatlanul dolgoztak, hogy minél színesebben és színvonalasabban mutathassák be szeretett városunkat.
Ennek eredményeképpen végül egy egész napos programsorozat jött létre a Laffert Kúria udvarán. Délelőtt főként az óvódásoké volt a főszerep: a német nemzetiségi óvónők játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várták őket, majd pedig a színpadon is bemutatták tudásukat. Délután főként a helyi kultúrcsoportok léptek föl a Kúria teraszán, valamint az érdeklődők egy hagyományos menyasszony-öltöztetést is megcsodálhattak. Központi helyszínként más nemzetiségeket is vendégül láttunk. A nap folyamán fellépett a Vidám Zenészek szlovén harmonika zenekar, egy szlovén vegyeskar és az Ukrán Melódiák zenekar, míg a koraesti órákban egy különleges divatbemutatóra is sor került, mely során kékfestőből készül ruhákat és a Romani Design kollekcióját ismerhette meg a közönség.
Késő délután német nyelvű szentmisével kezdődött meg a Nepomuki Szent János ünnep, melyet Dr. Káposztássy Béla atya celebrált. A misén közreműködött a Dunaharaszti Sváb Dalkör, a Német Nemzetiségi Gimnázium kórusa és a Haraster Dorfmusik fúvószenekar is. Az eddigi évekkel ellentétben a mise után egy rövid megemlékezést tartottak a 300 éves szobornál. A műsorból az érdeklődők megismerhették a dunaharaszti svábok és a szobor történetét, Nepomuki Szent János életét és legendáit. A műsor után a város és a nemzetiségi egyesületek vezetői a Rákóczi-szabadságharc idején elűzött lakosok, a Dunaharasztit újjáépítő telepesek, valamint a málenkij robotra elhurcoltak emlékére gyújtottak gyertyát.
A megemlékezést követően körmenet indult a Duna-partra, melyet a Duna World csatornája is közvetített, ezzel zárva az egész napos tematikus műsorfolyamot. A Duna-parton a német nyelvű litánia végén a megjelentek gyertyákat eresztettek a vízre, ezzel emlékezve Nepomuki Szent János vértanú halálára és őseink betelepítésére. Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok együtt ünnepelték a különleges évfordulót: öröm volt látni, ahogy nagyszülők unokáik kezét fogva sétáltak a folyóhoz, hogy a gyerekek által feldíszített mécseseket vízre eresszék. A litánia után sütemény és üdítő, valamint a Haraster Dorfmusik zenéje várta a vendégeket a dunaharaszti csónakház területén.
Ez a nap nem jöhetett volna létre városunk önkormányzata nélkül, akiknek vezetésével öt évvel ezelőtt romos állapotából újjáépült a Laffert Kúria, mely mára Dunaharaszti büszkeségévé vált. Szerkesztők, operatőrök és gyártásvezetők egyaránt elámultak az épület szépségétől, hitetlenkedve hallgatták a Kúria felújításának történetét, és megdöbbentek a korábbi állapotot ábrázoló képek láttán. Elismeréssel nyilatkoztak Dunaharaszti pezsgő kulturális életéről, közösségünk elkötelezettségétől és meghatódtak odaadó vendégszeretetünktől. Ezúton szeretném megköszönni magam és a főszervezők nevében minden résztvevőnek és segítőnek odaadó munkáját, hisz ők tették lehetővé, hogy szeretett városunkat határon innen és túl megismerhessék a tévénézők és rádióhallgatók egyaránt.