A legjobb ember a legjobb időben: Szent István, a magyarság szerencséje

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Augusztus huszadika több évszázados, ezeréves  ünnepe a magyaroknak.
Szent László király iktatta be a kötelező ünnepek sorába még  1092-ben  államalapító Szent István emlékére. Okkal tette. Akárcsak ő, mi is példaképnek, múltunk meghatározó személyiségének  tekintjük őt.

Tudjuk jól, az akkori Európában, azokban a századokban sokféle nép  élt  szerte  ezeken a vidékeken. Sokuknak nevét  és emlékét csak a történelemből ismerjük, nem maradt fent nyelvük, nem tudjuk, hová lettek leszármazottaik. Mi azonban itt állhatunk ma együtt ebben a templomkertben  Szent István szobra mellett, tudjuk, kik vagyunk, melyik nemzethez, országhoz, államhoz tartozunk. Hagyjunk időt magunknak, hogy e fölött örvendhessünk, és méltón emlékezzünk.
Nehéz lehetett annak idején  annyi  súlyos döntést meghozni, annyi véres csatát megvívni, mindig tudni, mi legyen a következő lépés. Mi visz a cél, a magyar keresztény állam  megvalósítása felé. Honnan merített erőt Vajk, hogy  Istvánná válhasson, honnan vette a bátorságot, hogy mindezt véghez vigye.
Nem volt egyedül.  Apja, Géza fejedelem, ez a nagyszerű elme , felismerte , hogy a múlt ebben a formában tovább nem folytatható, a változás elengedhetetlenül szükséges. Fiát is ebben a szellemiségben nevelte, majd  megkeresztelte és Gellért püspök gondjaira bízta. István méltó volt a bizalomra.                                                                                                                                                                         Világosan látta a célt, soha nem tévesztette szem elől.                                                                                     Erős volt a hite, mely támasza és erejének forrása volt.                                                                                         Kiváló taktikai érzékkel, jól látta az akkori erőviszonyokat, s ő tudta végül összefogni a nemzetet. Uralkodói nagysága többek között abban a képességében rejlett, hogy mindig megtalálta az  egyensúlyt ami a keresztény királyság megteremtéséhez szükséges  változások mértéke és üteme, valamint a társadalom befogadó képessége között fent állt.                                                                                                   Ő volt valami teljesen újnak a kezdete, a magyar állam  évezredes  útjának  alapja.
Miután harcai véget értek, műve a békeidőben teljesedett ki. Tőrvényeket alkotott, kiépítette a közigazgatás alapját  képező  vármegyerendszert,  pénzt veretett,  birtokokat adományozott az egyháznak  és püspökségeket alapított,  Intelmeiben lejegyezte  a jó uralkodó ismérveit, házasságok révén - akárcsak Géza - a békére törekedett a szomszédos országokkal, uralkodókkal. Tudta: a fejlődéshez,  a gyarapodáshoz, legyen az anyagi vagy szellemi gyarapodás, tartós béke és együttműködés szükséges.
Öröksége valóságos kincsesbánya, találni benne bőven útravalót,  mára szólót is. Most békeidőben élünk, legyünk ezért hálásak,és ismerjük fel, amit ez az időszak kínál, mert a békés időszakokat mindig az építő munka jellemezte. Az értékes és időtálló  alkotások, törvények, közösségek,  a lényeges dolgok mindig békeidőben születtek. Ha végignézünk az országon, vagy tesszük ezt saját városunkban, látjuk ennek nyomait. Látjuk a felújított régi épületeket, a  régebbi korok nyomait, templomainkat, a végigdolgozott életek egymásra épülő, tisztes gyarapodásának emlékeit, a régi házakat és mellette az újakat.
Nagy kérdés: a békét mire használjuk? Alkotunk-e, kihasználjuk-e a közösség erejét? Össze tudunk-e fogni az ügyek mentén magyarként, magyarul a magyarral? Tudunk-e a múltból építkezve, a jelenben a jövő számára, gyerekeink számára utat mutatni? Tudunk-e hátrahagyni valamit utódaink számára?  Tudunk-e szeretni, tudunk-e megbecsülni közösségként, a nemzet részeként, európai polgárként?
Azt gondolom: igen. Éppen Szent István példája mutatja, aki azokban a vészterhes, nehéz időkben is megtalálta az EGYENSÚLYT a változások mértéke és üteme között. Ezt az egyensúlyt kell fenntartani nekünk is múlt, jelen és jövő között és azt a hitet, ami Szent Istvánt is jellemezte. A hitet, de nem csak egyházi értelemben… hanem hinni a jó döntésekben, hinni az alkotó munkában, hinni egymásban, a közösség erejében.
Nagyon fontos, hogy ez a tevékenységünk, ez az alkotás, ez a közösségi lét megfelelő keretek között legyen. Az államalapítás ünnepén erre is emlékezünk.
Augusztus 20-a egyszersmind a magyar állam, a törvény és a jog ünnepe. A törvény és jog ünnepe, amelyek következetes érvényesítése nélkül nem lehet békés, gyarapodást hozó életet élni. Éljünk hát jogainkkal, amit ez az ezeréves magyar állam biztosít. Ezzel is tisztelgünk István emléke és életműve előtt.
Mióta mi magunk dönthetünk arról, hogy kik vezessék az országot és ezt a várost, azóta mindannyian sokkal inkább felelősek vagyunk ezért a városért és ezért az országért, mint eddig bármikor a történelem folyamán. Az, hogy a dolgok jól vagy rosszul mennek, csak rajtunk múlik.
Augusztus 20.  a magyar állam, a törvény és a jog ünnepe. Azé az államé, amely a magyar nemzetet és minden polgárát volt hivatott szolgálni az elmúlt ezer esztendő alatt. Itt a szolgálatra helyezném a hangsúlyt és a szolgálat  során az ügyek iránti alázatra.
Arra az alázatra, mely az itt látható, térdelő Szent István szoborból árad.
Kívánom mindannyiunk számára, hogy evvel a szentistváni alázattal, hittel és megfelelő egyensúlyérzékkel, a mindennapok útvesztőiben legyen erejük szolgálni saját közösségük életében.

Köszönöm a figyelmüket!