A Belém az ujját nem szabályos családregény, inkább töredékes, sokszereplős életmese. Életről, halálról, betegségről, születésről, szerelemről és gyűlöletről. Sodró, lüktető, élettel teli szöveg, olyan olvasmány, amelyre érdemes odafigyelni!
Részletek a könyvből:
Apa széleseket fordít a kormányon, repül a tenyere, régen hogy szerettem ezt, reptess, apa, az autó nagy ívben kanyarodik, pár turista észreveszi a ruhámat, a fehéret, ami a szemükbe szúr, napban jár ez a lány, öröm égeti. Nézem a villákat, a fákat, a földalattit csak képzelem, őszi színek a merőleges utcákban, rézvörös és barna, indián nyár. Ettől mindig szorongás fogott el, hogy vége, jön az iskolakezdés, meg vannak számlálva a napjaim, de most minden átértékelődik, a színekre figyelek és a fényekre, a legszebbek ebben a nyárban.
A szerelem hétköznap. Feltettem a kávét, nincsenek kérdéseim. A ruhák megszáradtak, összehajtogattam az alsóneműt is. Van zokni, amit nem pakol el az ember. Csak nézi, ahogy ott virít a szoba közepén, nézi, nézi, és tudja, jó. Mert a szerelem olykor zokni. Azt mondják, úgysincs értelme vasalni. A nők nem szokták szeretni. Hát figyelj, mert csak egyszer mondom el. Az valami csoda, ahogy érinted a férfit. Egy anyagon át, mintha ott se lenne, pedig az anyag emlékezik, nem ember, nem tud felejteni. Míg ránehezedsz, szuszogja a nevet, aranyat szuszog, azt szuszogja, a tárgyak mégis szerethetőek. Valami történik olyankor. Pedig csak vasalsz. A vörös ruhás nőre gondolok, aki valaha voltam, amikor esett odakinn.
