2022. június 26.
Egy régi Dunaharaszti „sigillum pagi”, vagyis pecsétcímer öntőformája került elő a Helytörténeti Emléktár tárgyai közül. Gáll Sándor, az Emléktár vezetője és a Dunaharaszti Értéktár Bizottság elnöke Brauswetterné Katit kérte föl, hogy az öntőforma segítségével alkossa meg újra a régi címert. A címer elkészült, de még nincs a végleges helyén. A kerámiaműhely asztalán pihen a Brauswetter házban.

Brauswetterné Kati kerámiakészítő. A Baross utcai ház tavaszi kertjében a tulipánok, nárciszok, nefelejcsek, az égig érő bambuszok, a harsány zöld, virágzó cserjék, az apró tavacska az úszkáló aranyhalakkal, a pihenő sarok, az üvegház sok dunaharaszti óvodás, iskolás és felnőtt számára ismerős.

Kati a pandémia előtt rendszeresen tartott kerámia foglalkozásokat saját otthonában, de a járvány miatt óvatosabbnak kellett lenni, ezért két éve csendesebbek a péntek délutánok. Azt mondja, hiányzik a gyerekek nyüzsgése, akik 5 óra körül megérkeztek és elmerültek az agyaggal való foglalatosságba. Öröm volt látni, hogy a kezdeti „mindent akarok, de gyorsan” hozzáállás hogyan változott hónapról hónapra, hogyan lett egyre igényesebb, türelmesebb, koncentráltabb a gyerekek munkája – már nem kellett egyetlen délután tíz apró agyagtárgyba belefogni, elég volt csak eggyel foglalkozni, de azzal valódi jelenléttel, valódi odaadással. Ahogy Kati mesél a munkájáról, azt mondja, ezt az élményt kapja ő is az agyagozással, a kerámia készítéssel: elmerülés az alkotásba és azzal együtt önmagába. Több mint 15 éve lánya, Kata kedvéért kezdett el kerámiákat készíteni, aki koraszülöttként jött világra. Mivel mozgássérült, sok fejlesztő foglalkozáson vett részt apró gyermekkora óta, a kerámiázás is így kezdődött, Kata kedvéért. Furcsa volt, hiszen az agyag a földből jön, sáros, maszatos, egészen más, mint a szülői házból hozott kézimunkázás szépsége. Az alkotásban megtapasztalt öröm ismerős volt a foltvarrás és más textilmunkák kapcsán, az agyag azonban teljesen más élményt jelentett. Kati autodidakta módon kezdte el képezni magát, fazekashoz járt, több kurzust elvégzett, folyamatosan tanfolyamokat látogatott, legutóbb szobrászatot kezdett tanulni. Több éven át a Marczibányi téri MEREK Rehabilitációs Központ kerámiaműhelyét vezette, ahol egyre szebb tárgyak kerültek ki a sérült emberek kezei közül. A mindennapos utazás terhe, a világjárvány fenyegetése miatt azonban ettől el kellett búcsúzni, de az agyagtól, a kemencétől, a mázazástól semmiképp. Otthonában folyamatosan születnek újabb és újabb munkák, hol megrendelésre, hol saját elképzelés és öröm által. Az élethelyzet, amiben Katiék élnek, minden nap kihívásokat hoz. Kata lánya gondozása, ápolása teljes embert kíván, amit férjével, Lacival együtt végeznek. Az elmúlt 15 évben a kerámiázástól a foltvarrás mellett olyan alkotói örömöt kap, amiről azt mondja, számára feltöltődés. „Önmagamról is egyre többet tudtam meg, ahogyan az agyaggal dolgoztam órákon át és ez az önismereti utazás az emberi kapcsolataimra is hatással van. Tudod, valahogy úgy van, minél többet tudunk a múltunkról, annál jobban értjük a jelent.”

Az általa készített Dunaharaszti címer a múlt lenyomata - agyagból.

Twitter megosztás Google+ megosztás