2024. április 20.
A fogorvosok és az Önkormányzat egyeztetése során most lehetőség nyílt arra, hogy a szűrővizsgálatok körét kibővítsük, így Dunaharasztin terveink szerint tavasztól, illetve, ahogy azt a központi kormányzati intézkedések a vészhelyzet lezárásával lehetővé teszik, már nem csak az iskolásokat, gimnazistákat, hanem az óvodásokat is szűrni fogják a fogorvosok. Ha kiderül, hogy a gyermek fogát kezelni kell, várják a rendelőben a kis pácienseket, hogy a TB támogatott, ingyenes kezelést megkaphassák a gyerekek.

A tudatos szájhigiéné egészségünk egyik fontos záloga. Bizony, meg kell szoknunk, hogy fogainkat rendszeresen ellenőriztetnünk kell. Ha már az óvodások rendszeresen látogatják a fogorvosi rendelőt, a gyerekek megismerkedhetnek azzal tapasztalattal, amit a fogászati vizsgálat jelent, s mivel a játszótársakkal együtt, közösen élik át a vizsgálatot, csökkenhetnek az esetleges félelmek.

Városunk fogorvosainak különösen kedves területe a gyermekfogászat, céljuk, hogy a gyerekek ne féljenek a vizsgálattól, a kezelésektől, így a szűrővizsgálaton túl türelmesen és játékosan beszélgetnek is a kicsikkel a fogak egészségének fontosságáról.

Nagy szükség van erre, hiszen egy rossz fog akár olyan gócokat is eredményezhet, amelyek komoly egészségügyi problémát okozhatnak. Már az óvodások figyelmét is fel kell hívni, hogy a fogak egészségét a helyes és rendszeres fogmosással és az egészséges táplálkozással könnyebb megőrizni.

 A Fognyűvő Manócskáknak ebben a városban nincs helyük!

Twitter megosztás Google+ megosztás