2024. március 29.
Felelős és komoly döntéseket kell meghoznunk. Ülésezett az Operatív Csoport.

Tisztelt Dunaharasztiak!

Apaként, nagyapaként fordulok most Önökhöz!

Felfordultak a mindennapjaink. Olyan helyzeteket élünk át együtt, amikben korábban nem volt részünk, az események joggal töltenek el mindnyájunkat korábban ismeretlen, olykor szorongató érzésekkel. Felelős és komoly döntéseket kell hoznunk, melyek hatásai az eddigi életünkhöz nem hasonlíthatóak. Csapatunknak az a feladata, hogy a városunkban élő embereknek a vészhelyzetben is a lehető legnagyobb stabilitást nyújtsa és a biztonságot adó körülményeket megszervezze, fenntartsa és ellenőrizze. Ehhez számos lehetőségünk adott, ugyanakkor csak az Önök együttműködésével tudjuk megvalósítani sikeresen a COVID-19 koronavírus terjedésének megelőzésével kapcsolatos komoly teendőinket.

Ez most húsbavágó kérdés, nem odázhatjuk tovább a közös felelősséget, a COVID-19 koronavírus NAGYON FERTŐZŐ! Szükség van Önökre, hogy lassítsuk a terjedését!

Gyermekeink, szüleink, nagyszüleink egészségének és biztonságának érdekében a Dunaharaszti Operatív Csoport az alábbi azonnali intézkedéseket vezeti be Dunaharasztin orvosokkal, egészségügyi szakemberekkel és intézmény-vezetőkkel egyeztetve:

1.) HÁZIORVOSI RENDELŐK

A háziorvosi rendelők a szokásos rend szerint működnek. Kérjük, hogy a felnőtt- és gyermek háziorvosi rendelőket felső légúti panaszokkal MASZKBAN SE KERESSÉK FEL. Amennyiben hőemelkedéssel vagy lázzal járó felső légúti panasza van Önnek vagy gyermekének, NE MENJEN A RENDELŐBE! Telefonáljon háziorvosának, gyermekorvosának, egyeztessen vele és járjon el az orvos, illetve az asszisztens utasításai, kérései szerint. Ez azért fontos, hogy csökkentsük a további fertőzés lehetőségét.

2.) FOGORVOSI RENDELŐK - FOGÁSZATI ÜGYELET - GYÓGYSZERFELÍRÁS

A kormány rendeletének értelmében, városunkban a fogászati alapellátás szünetel. Telefonos konzultációra az alábbi telefonszámokon van lehetőségük:

  • Dr. Erdey Katalin 06 20 913 9242
  • Dr. Árvay Katalin 06 20 988 5553
  • Dr. Borsányi Györgyi 06 24 370 540

Ügyelet csak sürgős esetben: Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet, Semmelweis Egyetem, Fogorvos-tudományi Kar (Budapest, Szentkirályi u. 40, 1088)

Gyógyszerfelírás: háziorvosnál telefonon E-receptre!

3.) JÁTSZÓTEREK

A városi játszótereket bezárjuk annak érdekében, hogy a jelenlegi legfontosabb feladatunkat, az emberek közötti távolságtartás megvalósítását elérjük. A jelenlegi tudományos kutatási adatok alapján a COVID-19 koronavírus a tárgyakon, felületeken is órákig, ill. napokig fertőző lehet. A gyermekeink hazavihetik a fertőzést idősebb családtagoknak, akik sérülékenyebbek, könnyebben megbetegedhetnek, állapotuk kritikussá válhat, ezért kérjük, vegyék komolyan a kérést: ne csoportosuljanak a gyerekek se játszótéren, se máshol. Az gyermekintézmények is azért zártak be, hogy a gyerekek ne találkozhassanak egymással csoportosan. Óvodás és általános iskolás gyerekekre egyaránt kérjük, figyeljenek oda, ne engedjék őket csoportokban játszani se otthon, se szabad téren!

4.) BÖLCSŐDEI DÍJ IDŐARÁNYOS VISSZATÉRÍTÉSE

A március hónapra kiszámlázott és már befizetett bölcsődei gondozási díjat időarányosan visszatéríti Önöknek az Önkormányzat azokra a márciusi napokra, amikor a bölcsőde zárva tart.

5.) VÁROSI PIAC

A piacot be kell zárnunk annak érdekében, hogy minél lassabban terjedjen a járvány. Március 18-án már nem lesz nyitva a piac, visszavonásig zárva tart.

6.) ÜGYINTÉZÉS A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN

Elrendeltük, hogy a Polgármesteri Hivatal munkatársai home office rendszerben dolgozzanak. Az ügyintézés folyamatos és zavartalan e-mailben, illetve telefonon. A legszükségesebb anyakönyvezési és szociális ügyeket továbbra is személyes ügyfélfogadáson keresztül bonyolítjuk.

7.) SPORTCSARNOK

A Városi Sportcsarnokban minden sportesemény szünetel, beleértve az edzéseket is. Az intézmény nem látogatható, visszavonásig zárva tart.

8.) KÖNYVTÁR

A Városi Könyvtár bezár, minden szolgáltatás szünetel visszavonásig.

9.) TEMETŐ

A Kegyeleti Iroda speciális szabályokkal üzemel. Egyszerre 2 embernél több nem tartózkodhat az irodában. Kérjük, hogy a temetői szertartásokon csak a legszűkebb család vegyen részt, távolról jövő hozzátartozók, idős emberek ne jöjjenek el!

Tudom, hogy Dunaharaszti polgárai belátó, együttműködő, felelős magatartásukkal most is megerősítik egymásban és bennem: ez egy élhető város, ahol a közösség ereje átsegít bennünket a nehéz helyzeteken is. Vigyázzunk most még jobban egymásra, gyermekeinkre, szüleinkre, nagyszüleinkre.

Köszönöm a türelmüket, megértésüket, együttműködésüket, segítségüket!

Dunaharaszti, 2020. március 16. 18 óra 10 perc

Dr. Szalay László polgármester

 

 

Twitter megosztás Google+ megosztás