2024. december 21.
Címkék: Zöld Haraszti
Folytatódik a Zöldharaszti program, nemsokára megkezdődnek a faültetések lakossági kérésre is, a "Fogadj örökbe egy fát!" akció 2. ütemének keretében. Mindennek most szimbolikus üzenete is van.

A járvány, a veszélyhelyzet közepette is bízunk a jövőben, hiszen ezek a fák igazán gyermekeinknek pompáznak majd. Százas nagyságrendben ültettünk ki fákat a város minden részébe, egész fasorokat a Hősök terére, a Sport-szigetre, és sorra vesszük azok igényeit is, akik még tavaly kértek az Önkormányzattól facsemetét, de a túljelentkezés miatt nem került rájuk sor. Szinte biztos, hogy a válságos időszak miatt át kell tervezni Dunaharaszti költségvetését, de a város vezetése úgy döntött, hogy a fásítástól nem von el forrásokat.

*

Ide tartozik ugyanakkor az is, amiről nemrég írtunk: "Engedély nélkül, ráadásul a szomszédja előtti közterületen vágott ki három életerős fát egy dunaharaszti férfi a város rákóczi-ligeti részén. A Polgármesteri Hivatal Rendészeti Irodája felderítette az esetet, majd megtette a feljelentést a rendőrhatóság felé, kérve, hogy pontosan mérjék fel az okozott kár mértékét, és ennek megfelelően tegyék meg a szükséges lépéseket." Ebben az ügyben az a fejlemény, hogy az okozott kár felmérése megtörtént, és ez alapján a rendőrség nem szabálysértésként, hanem a Büntető Tórvénykönyvbe ütköző vétségként (rongálás) kezeli az esetet, így a várható büntetés is komolyabb súlyú lesz.

A jövőben is hasonlóan fogunk eljárni a közvagyon rongálása esetén, ilyenkor minden esetben meg fogjuk tenni a feljelentést.

Twitter megosztás Google+ megosztás