2024. április 17.
Napokon belül elkészülnek a munkálatok a Kőrösi Csoma Sándor utcában, a Határ út már „felszabadult”, a Temető utcában, valamint a Millenniumi úton már a hivatalos átadáson is túl vagyunk.

Dunaharaszti Önkormányzat 2019-es útfelújítási programja az előre eltervezettek szerint halad – mondta el dr. Szalay László polgármester, miután bejáráson vett részt a Kőrösi Csoma utcában.
A munkákat magas színvonalon végzi a kivitelező cég, a Polgármesteri Hivatal munkatársai napi szinten végzik ellenőrzési feladataikat. A szükséges útlezárásokat igyekeznek minimális szinten tartani.

A nyár folyamán sor kerül a Paradicsom-sziget egyes utcáinak burkolására, és a Móricz Zsigmond utca felújítására is, amelynek a piac melletti szakasza használódott el leginkább. A Képviselő-testület júniusi ülésén – közbeszerzési eljárás során – döntött a kivitelező személyéről, akárcsak a Némedi és Andrássy úti járdák megépítőjéről.

Twitter megosztás Google+ megosztás