2024. március 28.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon idén először, a Pest MRFK Bűnmegelőzési Osztálya által indított KedvesKÉK elnevezésű programjának keretében táborozhattak a kapitányság munkatársainak gyermekei.

A megszervezett bűnmegelőzési napközis táborban a gyermekek közelebbről ismerkedhettek meg szüleik munkájával, felpróbálták a rendőrök védőfelszereléseit, látogatást tettek a dunavarsányi repülőmúzeumba, ahol nemcsak megnézhették, bele is ülhettek a gépekbe. Kirándultak a Szigethalmon található vadasparkba, ahol állatetetésen is részt vettek.  A szórakozás és kikapcsolódás során a gyermekek frissítették tudásukat a szabályos közlekedés vonatkozásában, megtanulták a környezetvédelem fontosságát, valamint azt, hogy hogyan kerüljék el, hogy esetlegesen bármilyen bűncselekmény áldozatává váljanak.

Twitter megosztás Google+ megosztás