2024. október 14.
A Petőfi-ligetért Baráti Kör Kücsön Sándor képviselő vezetésével hívta életre 11 évvel ezelőtt a Petőfi Sándor Szavalóversenyt és az azzal összefonódó házi sütemény sütő versenyt, amely fontos hagyományunkká vált a városban.

A legkisebb óvodásoktól a felnőttekig szavalják szeptember végén a szebbnél szebb Petőfi verseket a versenyzők, majd a Petőfi-liget kapujában álló Petőfi-szoborhoz is ellátogatnak a résztvevők, hogy fejet hajtsanak a nagy költő előtt.

A zsűri elnökei Kiss Gergely jegyző és Hajdu Zsolt képviselő, Dunaharaszti Város Önkormányzata Oktatási, Művelődési és Sport Bizottságának elnöke voltak, beszédet mondott dr. Szalay László polgármester és Lehel Endre alpolgármester.

A Lokálpatrióták Dunaharasztiért Egyesület nyereményül felajánlott két kerékpárnak Barczi Boglárka Ilona harmadik osztályos "hunyadis" kisdiák és Baricz Salamon, a Rákóczi iskola ötödikese örülhetett.

Szeretettel gratulálunk a gyerekeknek, szülőknek, felnőtteknek, felkészítő pedagógusoknak és minden szervezőnek, aki segítette a létrejöttét a szeptember 27-én, péntek délután megrendezett dunaharaszti Petőfi Sándor versmondó és süteménysütő versenynek, ami igazi közösségi élmény is volt, minden résztvevő számára.

A dunaharaszti online részletes beszámolóját, amelyben sok fotó és minden díjazott neve szerepel korcsoportonként, itt olvashatja:

https://dunaharasztionline.hu/helyihirek/civilelet/2024/09/28/szavalo-es-sutiverseny-szeptember-vegen/?fbclid=IwY2xjawFokr5leHRuA2FlbQIxMQABHevqdwU7gfqk9QPut6fp4c6IaxNMlo0_YAEJLpl_rGa_KripEZUZ02jArw_aem_HD18ujRzGeOAZW9ArdRQ5g

Twitter megosztás Google+ megosztás