2024. december 21.
A nyári szünidő beköszöntével az Önkormányzat intézménye, a Dunaharaszti Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében fogadja a gyerekeket június 24-től július 19-ig, 4 héten át a városi napközis tábor, amely rendkívül népszerű a családok körében.

A szülők számára bizony sokszor komoly fejtörést okoz, hogy a gyerekek biztonságos felügyeletét, elfoglaltságát meg tudják szervezni a vakáció alatt. Korábban, amíg az Önkormányzat fenntartása alatt álltak az általános iskolák, addig ők szervezték meg felváltva a napközis táborokat, a 2013-as KLIK modellváltás után vette át a tábor megvalósítását a városunk fenntartásában működő Család- és Gyermekjóléti Szolgálat. Tudtuk, a családok számítanak a táborra és a gyerekek számára is fontos, hogy nyaranta kötetlenebb, szabadabb módon tudjanak egymással játszani, közösségben lenni. A tábor kedvezményes részvételi díja 3500 Ft hetente, a rendes díj 7000 Ft/hét. Az étkezés naponta háromszor biztosított, ennek költsége a tanév közben is megszokottak szerint alakul, természetesen itt is igénybe tudják venni a kedvezményeket azok a családok, akik jogosultak erre szociális indokok miatt.

Paréj Józsefné intézményvezető elmondta, hogy a gyerekek annyira szeretik a tábort, hogy évről évre visszajárnak, sőt, azok is szívesen jönnek, akik már az 50 órás közösségi szolgálatot ebben a közösségben szeretnék letölteni. Ahogy mondani szokás: gyereknek, gyerek a társasága.

A tábor már harmadik éve a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola „Kisiskolájában” valósul meg, amelynek játszóudvarát idén tavasszal újította fel az Önkormányzat: korszerű és biztonságos kültéri játszótéri játékok, parkosított, öntöző berendezéssel ellátott kert ad lehetőséget a kikapcsolódásra, pihenésre.

A színes és értékes programokat a város civil szervezetei, a Környezetbarátok Egyesülete, a Haraszti Foltvarrók, a Dunaharaszti Karitász, a Dunaharaszti Nőegylet, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Német Nemzetiségi Önkormányzat segít megvalósítani, de lehetőség van arra is, hogy bábszínházat lásson vendégül a tábor. Ki gondolná, hogy a mai digitális világban felnőtt gyerekek szájtátva hallgatják a meseládából elővarázsolt 40 perces bábszínházi előadást, szívesen énekelnek, tapsolnak, játszanak, szerepelnek a mesejátékban, amelybe folyamatosan bevonja őket a bábszínész. A gyerekek az első tábori hét csütörtök délelőttjén a szomszédban, a Gyere Be Házban vendégeskedtek, ahol a bábszínházat az udvaron lehetett megnézni, a nagyobbak pedig a házban a darts-szal és a rex asztal körül játszottak.

Jó táborozást és sok szép élményt kívánunk, köszönjük a Családsegítő munkatársainak odaadó munkáját!

Twitter megosztás Google+ megosztás