2024. december 21.
Nagy a baj, ha nem értjük, hogy természeti kincseinket, környezetünket, a haraszti erdőt, kiemelten fontos zöld területünket óvni, védeni, ápolni kell.

A természeten osztozunk a növényekkel és az állatokkal. Kiemelten védett, ún. Vörös Könyvben szereplő, több százezer forintos értéket képviselő védett vadvirágok, ritka madarak élnek itt, de a rókák, őzek, nyulak, harkályok, cinegék, szajkók, nyárfák, fenyők, cserjék élőhelye is tiszteletet érdemel. Ide járunk feltöltődni, sétálni, a gyerekeinknek megmutatni az erdő csendjét, illatát, színeit, lakóit.

Az Önkormányzat rendészei sajnos nagyon szomorú képekkel támasztották alá, hogy nem mindenki számára evidens, hogy a Duna-Tisza Csatorna mellett elterülő erdő közös érték, amit meg kell védenünk, hogy még sokáig élvezhessük nyugalmát, szépségét.

A terület jelentős részét néhány éve megvásárolta az Önkormányzat, éppen azért, hogy megóvja azt. Magántulajdonban is van egy-egy rész. Épp egy ilyen magántulajdonban lévő területen alakították át erőszakosan az erdő eredeti arcát: több méteres buckákat, fából és homokból, sóderből épített akadályokat emeltek, hogy a motorozás és a kvadozás izgalmasabb legyen. Akik ezt tették, figyelmen kívül hagyták a természetben élő növények és állatok, és az őket tisztelő és szerető harasztiak érdekét.

Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne bántsa az erdőt, ne zavarja a természet harmóniáját. Ne vigyen oda szemetet és ne vigyen el onnan semmit. Hagyják békében a természetet. Rendészeink továbbra is figyelni fogják ezt a területet is és ha kell, újra meg fogják tenni a szükséges lépéseket, hogy a természetvédelem azt is jelentse városunkban: megtiltjuk a haraszti erdő rongálását!

Twitter megosztás Google+ megosztás