
Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 10-én tartotta éves közmeghallgatását a József Attila Művelődési Ház nagytermében.
A közmeghallgatást Dunaharaszti vezetése minden évben a város költségvetésének elfogadása előtt tartja meg, és az itt elhangzott javaslatoknak megfelelően terjeszti be a büdzsé tervezetét végszavazásra.
Dr. Szalay László polgármester, az esemény szónoka elöljáróban ismertette a költségvetés tervezetét, ennek keretében kitért a város pénzügyi helyzetére. Dunaharaszti pénzügyi helyzete stabil, a gazdálkodás szabályszerű és megfelelő, amint azt a nálunk lefolytatott ellenőrzések megállapításai is tanúsítják. Folytatódik az a tendencia, hogy a működéshez nyújtott állami támogatás csökken, az Önkormányzat által befizetendő „szolidaritási hozzájárulás” viszont évről-évre nő, az idei évben 1,7 milliárdot fizet be Dunaharaszti ezen a címen a központi költségvetésbe. Az Önkormányzat továbbra is eleget tesz minden kötelező feladatának, fenntartja intézményeit, ellátja a közutakkal, zöldterületekkel, köztemetővel, közvilágítással, közművekkel, sporttal, közművelődéssel, szociális támogatásokkal (és hosszan sorolhatnánk) kapcsolatos feladatait, és továbbra is folytatja – erejéhez mérten – az önként vállalt programjait (példálózó felsorolással: az egészségügyi szűrővizsgálatok, az önként vállalt szociális támogatások, a civil szervezetek, önszerveződő közösségek, egyházak, sportegyesületek, kiemelten közhasznú közalapítványok támogatása).
Továbbra is fontos cél az önkormányzati vagyon megóvása, lehetőség szerint gyarapítása, az energiahatékonysági és korszerűsítési programok folytatása, a pályázati önerők biztosítása, a beruházásokhoz, felújításokhoz kapcsolódó tervezésekre fordított keretek megfelelő szinten tartása. Az Önkormányzat továbbra is elkötelezett a város zöldítésére, a környezetvédelemre fordítandó források biztosítása mellett.
A Polgármester ismertette a 2025. év fejlesztési terveit, majd a hallgatóság vette át a szót. Mindenkire sor került, aki kérdezni akart, dr. Szalay László igyekezett minden felvetésre válaszolni, az alábbiakban ezeket foglaljuk össze, röviden:
A Paradicsomszigetre vezető bekötőút a vízügyi hatóság tulajdonában van, a város ennek ellenére költ rá, ahogy az Árok utcai szervizutat is karban tartja. A Munkácsy utcai, szeméttel terhelt ingatlanokkal szemben már többször intézkedtek, ha lehet, megvásárolják azokat; a kavicsbányák létesítése ellen minden esetben perel a város. A Felsővárosban átnézik a közlekedési táblákat, a HÉV mellett a város megvásárolt egy nagyméretű ingatlant, amit felajánlott megvételre a MÁV-nak, hogy ott parkolót alakítson ki. A Duna-parton, az Autóker mellet sétány épül majd. A járdán parkoló autókat büntetik, a szúnyoggyérítés ügyében megnézik, hogy mit lehetne tenni, hogy hatékonyabb legyen (a jelenlegit a katasztrófavédelem szervezi).
A Mentőállomás létrehozására készen áll a város, az OMSZ jelenleg nem tud biztosítani mentőápolót. A Budapest-Belgrád vasút elkészülte után helyreállíttatják a környező utcákat, az Önkormányzat is igyekszik saját útjait ütemesen felújítani, bár az uniós pályázatok elmaradása miatt ez lelassult. A Fő út (Taksony felé) újraaszfaltozása jó példa a város és az állami Magyar Közút összefogására, a program – a Fő út felújítása – idén folytatódik. A BUBE elkészülte után a Jedlik Ányos utcán visszaáll az eredeti forgalmi rend. A Sport-szigeten híd épül a holtág felett. A Máv-Alsó fejlesztése csak az ott lakók összefogásával lehetséges. A közvilágítás üzemeltetését saját kézbe veszik, így gördülékenyebb lesz a karbantartás. A Golgota utca vízelvezetési problémájának megoldását megterveztették, idén elvégzik a munkát.
Az utolsó kérdés – és válasz – elhangzását követően dr. Szalay László megköszönte a jelenlévőknek az aktív részvételt, majd a közmeghallgatást, amely egyben a Képviselő-testület ülése is volt, berekesztette.
Fotó: Tóth Gábor/dho