„Most pedig kérdést teszek fel mindkettőjüknek, előbb a menyasszonynak, majd a vőlegénynek, amelyre kérem, hogy határozottan, érthetően igennel vagy nemmel válaszoljanak.”
És valahogy mindig igent mondtak. Az izgalomtól kipirosodottak és kalapáló szívűek éppúgy, mint a megilletődötten, egyik lábukról a másikra billegők; a fátyol alatt pityergők és a fejüket bátran hátraszegők; az érzelmek viharában elveszők és a szálfaegyenesen állók; a távolba révedők és a pillanatot túlélni igyekvők; a határozott hangúak és a suttogva szerelmet vallók. Fátylak, kontyok, zakók és szmokingok, virágok, vakuk fényei, örömanyák- és apák, legjobb barátok, mint tanúk és vendégek végeláthatatlan serege.
És egy anyakönyvvezető.
„Önök megtalálták egymásban azt az embert, azt a társat, akire érdemes volt várni, akinek az életét gyönyörűvé akarják varázsolni.”
Minden szem rászegeződik. Isszák a szavait, mint a jó bort, el akarnak telni vele, magukba szívják, forgatják, a szemek félig csukva, kívül dobog a szív, forog a külvilág, furcsa táncot jár ott fenn a csillár, illatok és színek kergetőző játéka, hullámvasút. És ez többé már nem a kötelező szertartás, amit előír egy jogszabály, amin át kell esni, nem, már ott állnak a kapuban, vissza már nincs út, és ettől olyan izgalmas és fülledten erotikus az egész, itt nincs biztonsági játék, most bátornak kell lenni, kisapám, még néhány pillanat, és minden megváltozik.
„Nyugodtan fogják meg egymás kezét” – mondja akkor ő mosolyogva, mert ő az egyetlen, aki tudja, hogy most kicsit segíteni kell. Mindent tud róluk. Ismeri az összes rezdülésüket, érzi a bizonytalanságot, a pillanatnyi riadalmat és tudja, hogy itt most csak ő segíthet. Nem az anyjuk, nem az apjuk, hanem csakis ő.
Az anyakönyvvezető.
És – velük ellentétben, akik lehetnek esetlenek, ügyetlenek, szeleburdiak – neki mindig tökéletesnek kell lennie. Csinosnak, kedvesnek, jókedvűnek, ha esik, ha fúj, akár ugyanaznap ötször-hatszor is egymás után, hiszen rajta nem múlhat semmi.
Mert az a két ember itt és most csak rá számíthat.
Horváth Gézáné Klári negyvenhárom éven át volt a haraszti – és bárhonnan máshonnan jövő – párok boldogságának részese. De minden munkakörben otthonosan mozgott a Polgármesteri Hivatalban, ezeket felsorolni is nehéz lenne; bármit rá lehetett bízni, nem túlzás, igazi intézmény volt ő nálunk. 43 év szolgálat után most már megérdemelt nyugdíját tölti.
Nekem úgy tűnt, boldog volt mindvégig.
K. G.
