2024. december 21.
Címkék: baptisták
Szeptember első hétvégéjén rendezi meg városunkban a baptista gyülekezet a Keresztény Egyházi Zenés Evangelizációs Koncertek elnevezésű kétnapos programot, melynek keretében a koncertélmény mellett a képzőművészet is helyet kap.

Idén először része a haraszti baptista zenei hétvége a több száz programot kínáló Ars Sacra országos keresztény fesztiválnak, melyet egyébként évről évre a katolikus egyház szervez, s ami idén a Szentatya látogatása és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt különösen fontos ünnep.
Az emberi alkotás képessége Isten ajándéka. Olyan dolgokat tudunk létrehozni, vagyis teremteni, amelyek addig nem léteztek. A képzőművészet megalkotja a maradandó tárgyat, a zeneművészet pedig az előadás során létrehozza azt a művészi élményt, amit közösségben élhetünk át, ám a zenei élmény az emlékeinkben él tovább – mondja Tisza Attila, a gyülekezet lelkésze, aki maga is évtizedek óta fest, rajzol és a KEZEK rendezvény ötletét a miskolci baptista gyülekezetből hozta el Dunaharasztira. Szombaton az alkotó kezek, vasárnap pedig a zenélő kezek lesznek fókuszban, mindkét nap gyönyörködhetünk valamilyen emberi alkotásban. Festmények, grafikák, művészi fotográfiák, plasztikák, de varrások, patchwork munkák, különleges díszgyertyák vagy kerámiák is megtekinthetőek majd a kiállításon, melyet Tisza Attila képzőművészeti előadása nyit meg. A szeptember 4-én, szombat délután 16:00 órakor kezdődő előadás híres kezekről szól majd: a művészettörténet emblematikus festményein látható kezekről és híres alkotók szignóiról hallhatunk és láthatunk érdekes információkat. Másnap, vasárnap 16:00 órától vendégzenészek is érkeznek a pengetős találkozóra, ahol a gitár, a mandolin, a nagybőgő, a mandola is megszólal, s olyan gyönyörű egyházi témájú zeneművek hallhatóak majd, mint pl. Handel Messiás c. oratóriumából a Halleluja kórusmű rövidített pengetős zenekari átirata.
Szeretettel várunk mindenkit a Damjanich utcai baptista templomba a KEZEK fesztiválra, ahol újra közösségben találkozhatunk és gyönyörködhetünk az emberi teremtő képességben és az alkotás gyümölcseiben – hívja a harasztiakat a gyülekezet lelkésze.

 

Twitter megosztás Google+ megosztás