
Dunaharaszti Város Önkormányzata Képviselő-testületének egyhangú döntése alapján épülhetett meg a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alsótagozatos kisdiákjainak az új játszóudvar, ahol a mászókákon, hintákon, csúszdán, homokozón kívül öntözőberendezéssel ellátott zöld gyepfelületnek és fáknak, cserjéknek is örülhetnek a gyerekek a szünetekben és délutánonként.
Az iskolák már hosszú évek óta nem Önkormányzatunk fenntartásában vannak, de haraszti gyerekek járnak oda, így természetesen, ha tudunk, mindenképpen segítünk.
A városunk által működtetett Nyári Napközis Tábor a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében itt valósul majd meg a vakáció kezdetével, így az új játékok a táborozó gyerekeket is szolgálják majd.
fotó: Tóth Gábor/dho