2024. október 14.
46 kivágott fa helyett 92-t ígért az Önkormányzat, de 125-öt fog elültetni az északi oldalon, ahol jelenleg az építkezés folyik. Készen vannak a tervek erre is, két héten belül indul a munka.

A Némedi út környezetében járda-, kerékpár-, és parkolósávot épít az Önkormányzat, miközben a Templomkertet közparkká alakítja át. A munkák kezdetén ki kellett vágni 46, többségében elöregedett akácfát, és akkor dr. Szalay László polgármester azt ígérte, ennek a dupláját fogják elültetni. Nos, nem így lett, mert annál is több, 125 fa kerül majd ki végül a Táncsics és a Knézich utcák közé, valamint több, mint 10.000 cserje, jellemzően levendula, mirtuszlonc és repkénykecskerágó, amelyek különösen alkalmasak arra, hogy a városias, nagy forgalmú környezetben zöldsávot képezzenek, miközben szén-dioxid elnyelő és porfogó szerepük is jelentős.

A növények kiültetése nemsokára megkezdődik, ebben a munkában egyébként - önkéntes felajánlás keretében - külső partnerek is részt vesznek, de erről később árulunk el részleteket.

Twitter megosztás Google+ megosztás