2024. április 18.
Címkék: testületi ülés
Az Önkormányzat képviselő-testülete ugyan csak szeptember végén tartja következő rendes ülését, mégis, immár három alkalommal tartottak rendkívüli ülést a nyár folyamán a Városháza épületében.

A nyári szünidő Dunaharasztin nem bontakozik ki teljes valójában, legalábbis a városvezetés szintjén. A Polgármesteri Hivatal sem zár be ilyenkor hosszabb időre úgy, ahogy az több, környékbeli hivatal esetében szokásos. Dr. Szalay László polgármester (a fenti képen jobbról, mellette Gerber Ferenc képviselő, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke) idén nyáron már három alkalommal hívta össze rendkívüli ülésre a képviselőket. A legfontosabb döntések az alábbiak voltak:

A július 20-i ülésen letette az esküt Bucskó Mariana (a képen középen), a Fidesz-MPSZ képviselője, aki a lemondott Andrásik Sándor listás helyét vette át a testületben. Ezt követően a testület eredményt hirdetett az Önkormányzat intézményeinek 111 fogyasztási helye részére, valamint a közvilágításhoz szükséges elektromos áram beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárásban. A legjobb ajánlatot az MVM Zrt. tette, ennek alapján 2024-ben ők szolgáltatják az áramot, rendszerhasználati díjakkal együtt bruttó 156 millió forintért.

Az ülésen lezárult egy másik közbeszerzési eljárás is: a Paál László utca mellett épülő új bölcsődét (és majdan az új iskolát) kiszolgáló Iskola közt, mely a Paál László és a Zágoni utcákat köti majd össze, az ÚT-ÉP-KER 97 Kft. építheti meg, bruttó 124 millió forint ellenében. A beruházás során út-, járda- és parkolóépítés valósul meg, a kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszerekkel együtt.

Az ülésen a képviselők ismét tárgyalták a HIT Gyülekezete új, Fő úti központjának megépítéséhez kapcsolódó HÉSZ-módosítást, és a terveket megfelelőnek találva zöld utat adtak a beruházásnak. Elismerték a Dunaharaszti Állatvédők Alapítvány munkáját azzal, hogy 500 ezer forint támogatásban részesítették a szervezetet.

Július 31- én azért gyűltek össze a képviselők, mert – a határidő szűkössége miatt - sürgősen dönteni kellett arról, hogy induljon az Önkormányzat a Magyar Kézilabda Szövetség pályázatán, melynek segítségével tovább lehet fejleszteni a Városi Sportcsarnokot.

Augusztus 8-án újabb közbeszerzési eljárás zárult sikeresen: a Mese Óvoda elavult hőközpontját a Koronapark Kft. újíthatja fel, bruttó 164 millió forintért. A beruházás keretében új kazánokra cserélik a régieket, 6 db. hőszivattyút telepítenek és bővítik a napelemes rendszert is. A vezérlés és a működés optimalizálásával igyekeznek az energia-felhasználást a lehető legalacsonyabb szintre szorítani. Ennek az ülésnek az elején esküt tett dr. Szabó Zoltán, az Oktatási, Művelődési és Sport Bizottság új külső tagja, aki egyben a KDNP helyi elnöke is.

Fotók: Tóth Gábor, dunaharasztionline.hu

Twitter megosztás Google+ megosztás