2024. április 20.
Tervek és vállalások - mi teljesült belőlük? Számvetés a polgármester tollából.

Kedves Dunaharasztiak!

Nemrég írtam Önöknek néhány év végi gondolatot, Arany János-i melankóliában és őt idézve egyben, és már megint ott tartunk, hogy keresztülrohant rajtunk egy esztendő. Hosszan nyújtózott a nyár, aztán hirtelen ránk tört a tél, az őszre már nem sok idő maradt. Most éppen „köd-gubában jár a november” (figyeljünk, közeleg a 100 éves évforduló, mármint a Költőé), a fák szabadulnak lenőtt hajuktól, az esték egyre nehezebbek lesznek.

Egy éve ilyenkor még nem tudtam magamnak megfogalmazni, mit jelent majd belépni a Dunaharaszti Sportcsarnok ajtaján (rendkívüli érzés volt amúgy), és tessék, most már az első teljes évet tervezzük ebben a gyönyörű létesítményben. Mennyi álmatlan éjszaka, mennyi kétség, mennyi lankadás és mennyi nekibuzdulás… De megérte, azt gondolom; talán egyetértenek velem ebben. A csarnokot belakták a kicsik-nagyok, a sportolók, a szülők, az érdeklődő harasztiak, és kialakul lassan az „ez a miénk” érzés. Igen, érdemes volt belevágni, és remélem, amikor átadhatjuk Önöknek a megújult és kibővített Felnőtt Háziorvosi Rendelőt, ugyanez a jóleső érzés lesz majd bennünk. Az év egyik mérföldköve volt az a bravúros hétvége, amikor átköltöztettük az orvosokat, fogorvosokat, az ügyeletet, a vérvételi helyet és a többi szolgáltatást ideiglenes otthonaikba úgy, hogy hétfőn mindenhol megindulhatott a rendelés. És úgy, hogy erről Önök időben és minden lehetséges fórumon értesültek; ismét bizonyosságot nyert, hogy a tájékoztatás milyen fontos. Köszönöm türelmüket, és ígérem, mindig igyekszünk Önöket időben ellátni minden szükséges információval, amikor valami fontos dologra készülünk.

Mert készülünk, de erről majd a következő számban írok. Az idei évnél maradva: sikeresnek gondolom a körforgalom építését, mert itt a forgalom-elterelést úgy valósult meg, hogy nem nehezítettük tovább az M0 felújítása miatt amúgy is nehéz helyzetbe került autósok dolgát. Ez a beruházás pénzünkbe nem, fáradtságunkba annál inkább kerül; saját forrásból építettünk ugyanakkor járdákat a Millenniumi és a Szent István utcákban, parkolókat a Kőrösi iskolánál és a Hétszínvirág Óvodánál, ahol telket vásároltunk és elkezdtük egy játszótér kialakítását is. Néhány méterre innen már várja a gyerekeket az új bölcsőde, higgyék el, gyönyörű lesz… Év közben elhatározva, a lakók teljesen indokolt kérésének eleget téve leburkoltuk a Baross utcát. És miközben sok helyen építkeztünk a városban, igyekeztünk az Emberre magára is figyelni: tovább bővítettük az önkormányzat által fenntartott egészségügyi szolgáltatások körét, az ingyenes szűrővizsgálatoktól kezdve a vérvételek számának növeléséig, hosszú itt is a lista.

Kialakult közben a városi rendezvények – általunk kívánatosnak tartott – struktúrája, sok embert vonzó, akár több napig tartó zenés bulikon át a könyvtár és a Laffert Kúria színvonalas, a magas kultúrát kiszolgáló programjaiig. De itt is jönnek az új igények és az új ötletek, az Önök kezdeményezésére az idén először jégpályát építünk majd (erről részletesen is olvashatnak), és kihasználva a piactér adottságait, egy fergeteges bulival zárjuk majd az óévet.

Egy évvel ezelőtt tettem Önöknek egy vállalást, miszerint mederben tartjuk az új építkezéseket a városban. Ennek eleget tettünk a Helyi Építési Szabályzat módosításával, és, bár most is beépül egy-két terület, ezek mind olyanok, amelyek már jóval korábban - akár egy évtizede is – belterületbe lettek csatolva, csak tulajdonosaik eddig kivártak az építkezésekkel. Új területeket azonban nem minősítettünk át lakóövezet céljára, és a meglévőkön is megfeleztük a lehetséges lakásszámot. Ehhez a vállaláshoz továbbra is tartom magamat, célunk az, hogy meglévő utcáinkat csinosítsuk a következő években.

Kedves Harasztiak!

Elröppent ez az esztendő, tele volt örömmel-bánattal, de jó érzésekkel tekintek vissza 2018-ra. Sikerült a képviselő-testületben megőrizni azt a konstruktív, együttműködő szellemet, ami az elmúlt 15 évet végigkísérte. Köszönöm a munkájukat, mint ahogy a polgármesteri hivatal és az intézményeink minden dolgozójának, a civil szervezeteknek, az egyházaknak és mindenkinek, aki közös jövőnkön munkálkodott. Önöknek pedig köszönöm a türelmet, a sok bátorítást, és köszönöm az építő kritikát is, mert abból mindig tanulhatunk. Kérem Önöket, őrizzék meg érdeklődésüket a város dolgai iránt továbbra is!

Dr. Szalay László polgármester

Twitter megosztás Google+ megosztás