2024. március 29.
A Városi Bölcsőde új tagintézményét Dr. Szalay László polgármester és Pánczél Károly országgyűlési képviselő avatta fel. A közel 400 milliós beruházással 70 gyermek kapott kényelmes, családias második otthont.

Átadták Dunaharaszti új bölcsődéjét

Birtokba vették a gyermekek az új intézményt

Örömteli perceknek lehettünk szemtanúi 2019. január 4-én: ünnepélyes keretek között vágta át a nemzetiszínű szalagot a városi bölcsőde új tagintézményében városunk polgármestere és országgyűlési képviselője. Dr. Szalay László avatóbeszédében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a haraszti gyermekek érdekeit szolgálta a legtöbb fejlesztés, amely a városban megvalósult; a következő a sorban az a játszótér lesz, amely a bölcsőde környezetében készül majd el a tavasz folyamán. Sikeresen pályáztunk, ennek gyümölcse az új intézmény, a sikerhez pedig az is kellett, hogy kész terveink voltak a beruházásra már akkor, amikor a pályázati lehetőség felmerült. Megköszönte Pánczél Károly országgyűlési képviselő segítségét is, aki ezt követően hozzátette, az együttműködés kiváló közte és az önkormányzat vezetése között, ezt mutatja az is, hogy most már minden évben felavathat egy új intézményt Dunaharasztin. Az új bölcsőde, amellett, hogy második otthona lesz 70 gyermeknek, segít abban is, hogy az édesanyák munkába való visszatérése zökkenőmentes legyen. Az avatást a szomszédos Hétszínvirág Óvoda tánccsoportjának műsora koronázta meg.

A Dunaharaszti Városi Bölcsőde Tagintézménye 398 millió forint európai uniós és magyar központi költségvetésből származó forrásból valósult meg, Dunaharaszti Város Önkormányzatának beruházásában.

Twitter megosztás Google+ megosztás