A kzözös fotó a szennyvíztisztító telep bejárásán készült.
Tisztelt Dunaharasztiak!
Az országgyűlési választásokat, majd a hivatalos beiktatást követően követően Perticsné Kácsor Andrea Képviselő Asszony gyorsan felvette a kapcsolatot választókerülete polgármestereivel. Nekem is többször volt már lehetőségem találkozni, tárgyalni vele, sőt, a Nemzeti Összetartozás Napjára szóló meghívásunkat is elfogadta és elvállalta az ünnepi szónok szerepét is.
A közös munkának Dunaharaszti vezetése is határozott elképzelésekkel, konkrét, kiérlelt programokkal, tervekkel vágott neki. Tehettük ezt azért is, mert számos olyan fejlesztésünk van, amelyek az előző kormányzati ciklusban elakadtak, vagy adminisztratív okok, vagy pénzhiány folytán.
Rendkívül kedvező körülmény, hogy Képviselő Asszony a Parlamentben éppen a beruházási és közlekedési szakbizottságot vezeti, így pont azért a területért vállalt felelősséget a törvényalkotásban, amely talán a legfontosabb településünk számára.
További "jó jel" a miniszter személye is, hiszen Vitézy Dáviddal - amikor még a Budapest Fejlesztési Központ vezetője volt - együtt dolgoztunk a HÉV felújításának tervein, sajnos, akkor az ő távozásával félbemaradt ez a városunknak oly fontos projekt.
Július 31-én az irodámban ültem le Képviselő Asszonnyal, a Polgármesteri Hivatal vezetőinek jelenlétében. Itt fogalmaztuk meg együtt azokat a konkrét célokat, amikért közösen dolgozunk a továbbiakban:
1. A HÉV újra elinduló megújítása során ismét elővesszük a P+R parkoló ügyét. Önkormányzatunk már a korábbi időszakban telkeket vásárolt Dunaharaszti-külső állomás környezetében, és megkezdte a parkoló terveztetését is. Ennek megvalósítása nagyban segítené azokat, akik szívesen szállnának át a kötöttpályás tömegközlekedésre.
2. Turbó körforgalom. Önkormányzatunk megépítette a Paál László utcát az 51-es útig, megterveztette a többsávos, turbó körforgalmat, amelynek megvalósítása már csak az állami szándékon múlik. Ez egy újabb kijáratot jelentene az 51-es főútra, egyben a Némedi út tehermentesítését.
3. Gyalogos-kerékpáros vasúti aluljáró építése a Piactér északi részénél. Rendkívül fontos átkelő lenne ez, amelynek segítségével Dunaharaszti biztonságosan átszelhető lenne keleti-nyugati irányban a gyalogosok és a bringások számára, és kikszolgálná a piacra érkezőket is. Hatályos kormányhatározat van ennek állam általi megépítéséről, önkormányzatunk minden csatlakozó beruházást vállal, amint a továbbiakban a fenntartással járó feladatokat is.
4. A szennyvíztisztitó telep rekonstrukciója. Rendkívül fontos, nagy költségigényű beruházás, melyre saját forrásaink nem elégségesek. Nagyon bízunk benne, hogy hamarosan pályázati források nyílhatnak meg erre a célra.
Örömteli, hogy egyetértettünk a fenti célok elsődlegességében, fontosságában. Perticsné Kácsor Andrea Képviselő Asszony nemcsak egyetértéséről, de segítségéről is biztosított minket. Arról is megegyeztünk, hogy megbeszéléseinket rendszeressé tesszük.
Bizakodó vagyok a jövőt illetően, és meghívtuk Képviselő Asszonyt a szeptemberi Városnapok rendezvényeire is.
Kérem, látogassák meg hivatalos közösségi oldalamat, ahol részleteket is olvashatnak az említett beruházásokról: https://www.facebook.com/Dr.SzalayLaszlo.Polgarmester
Nemsokára megjelenik a Dunaharaszti Hírek következő száma is, ahol interjút olvashatnak Perticsné Kácsor Andreával.
Dr. Szalay László polgármester



