
Megnyílt az új iskola a Csatorna-parton
Galéria megnyitásához kattints a képre!
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében a 10 tantermes iskola beruházásáról a Kormány a 1086/2014. (II. 28.) számú határozatával döntött. Dunaharaszti Város Önkormányzata 2014. szeptember 15-én kötötte meg az Együttműködési Megállapodást a Nemzeti Sportközpontokkal, amelyben rögzítették a fejlesztés előkészítéséhez, megvalósításához szükséges szakmai és finanszírozási kötelezettségeket. A fejlesztés költségeit a felek 50-50%-ban vállalták.
2015. augusztus 5-én értesültünk a Nemzeti Sportközpontok megbízott főigazgatója által megküldött levélből, hogy a 1523/2015. (VIII.31.) számú kormányzati döntés értelmében az állam biztosítja a beruházás 100%-os pénzügyi fedezetét.
Az önkormányzati költségvetésben felszabadult forrás felhasználására Polgármester Úr javaslatot tett a Képviselő-testületnek, melyet elfogadtak, így a város is hozzá tudott járulni további beruházásokkal ahhoz, hogy a diákok, tanárok és a szülők megelégedésére még inkább szebb és komfortosabb legyen az új iskola.
Bővítettük az utat és a közvilágítást, balesetvédelmi szempontból lekerítettük a csatornapartot, járdát építettünk ki az ingatlan két irányból történő megközelítésére, lábazatburkolatot készíttettünk a folyosókon, lecseréltük a folyosó meglévő burkolatát, a konyha üzemi bejáratát sorompóval lezártuk, és 2800 m2-en füvesítettünk, cserjéket és fákat ültettünk.
A kivitelezési munkák befejezésével létrejött a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskolának egy alsó tagozatos diákok oktatását biztosító tagintézménye.
Az új tagintézmény 10 tanteremmel, 2 csoportszobával, fejlesztőszobákkal, nevelő-tanácsadó szobákkal, egy melegítőkonyhával és étkezővel, korszerű kialakításban és felszereltséggel, közel 1600m2-en tudja fogadni a tanulókat.