2024. december 22.
Munkában a haraszti rendőrök

60 bicikli volt az orgazdánál

2014. július 30. szerda

Hatvan biciklit, szerszámgépeket és egyéb tárgyakat találtak egy haraszti ingatlanon a rendőrök. Eredményes nyomozásuk folytán sikerült egy veszélyes orgazdát lekapcsolni.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat B. Attila 50 éves dunaharaszti lakos ellen orgazdaság bűntett, K. Tibor 18 éves dunaharaszti lakos és 17 éves társa ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves gyanúsított és fiatalkorú társa 2014. július 19-én eltulajdonított egy dunaharaszti ház fürdőszobájába zárt kerékpárt, melyet a velük egy háztartásban élő sértett tett oda néhány nappal korábban. A két gyanúsított még az eltulajdonítás napján eladta a biciklit B. Attilának.
K. Tibort és társát a rendőrök 2014. július 22-én elfogták és a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A dunaharaszti rendőrök a beszerzett adatok alapján megjelentek az 50 éves gyanúsított házánál, ahol több mint 60 kerékpárt és különféle szerszámgépeket találtak. A biciklik közül négyet lopás miatt körözött a rendőrség, továbbá a járőrök megtalálták a két fiatal gyanúsított által eltulajdonított kerékpárt is. A nyomozóhatóság vizsgálja, hogy a B. Attilánál lefoglalt tárgyak összefüggésbe hozhatók-e további bűncselekmények elkövetésével.
Az 50 éves férfit a rendőrök elfogták, előállították és orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást- szabadlábon hagyásuk mellett- a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Twitter megosztás Google+ megosztás