2024. december 21.
Az idei évben kilenc utca épül meg

Dunaharaszti új utakon

2013. június 11. kedd

Az idei évben is folytatódik az a nagyszabású program, ami Dunaharaszti úthálózatának teljes megújítását - a földes utak szilárd burkolattal való ellátását - célozza. Az idei évben kilenc utca megépítését vállalta az önkormányzat, és most már biztos, hogy vállalásának határidő előtt eleget is fog tenni.

Egy évtized kitartó és következetes munkája kellett ahhoz, hogy Dunaharaszti utcahálózata megújuljon és ezáltal közlekedésének feltételei ugrásszerűen javuljanak. Mára elérte az önkormányzat, hogy a szilárd burkolatú belterületi utcák aránya 95%-os. Tíz évvel ezelőtt ez a 20%-ot sem érte el. Minden lehetséges eszközt - saját, hazai és uniós forrást - megmozgatva sikerült ezt elérni.

2013-ra is ambiciózus, de teljesíthető terveket tűzött ki a képviselő-testület, és mivel a polgármesteri hivatal szakértői sikeresen lebonyolították a közbeszerzési eljárásokat, az útépítés az eredetileg tervezettnél is gyorsabban halad. Már készen áll a Homok, a Csengeri és a Havasi András utcák, valamint a Vásárhelyi köz aszfaltozása, jelenleg zajlanak a befejező munkálatok, de ezeket az utcákat már birtokba vehették a közlekedők. De készül már a Kiss Ernő, a Csendes és a Duna utca is. Itt mostanában kezdődik a szegélyezés és az alaprétegek behordása.

Csengeri utca

Az útburkolatok alatti zárt csapadékcsatornák már beépítésre kerültek, a nyílt vízelvezető rendszer (árkok) kivitelezése az útépítést követően történik majd meg.

Az idei év második ütemében először a Tompa utca kerül sorra, majd teljesül egy régi óhaj azzal, hogy a Paál László utca azon szakasza, amely a temetőtől a jelenlegi lakóövezet végéig tart, szintén szilárd burkolatot kap. Ezekben az esetekben is megkötötték a kivitelezési szerződéseket a közbeszerzési eljárás eredményeként, az előkészítő munkálatok már zajlanak.

A munkálatok során az idei évben összesen 2454 méter hosszúságú út készül el a városban, 231 millió forint + áfa összegből.

Homok utca

Twitter megosztás Google+ megosztás