Ülésezett a képviselő-testület
Az ülés dr. Szalay László polgármester beszámolójával (l. vonatkozó cikkünket) vette kezdetét. Pékó Zoltán azon kérdésére, hogy áll a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pályázati pénzből történő felújítása, azt válaszolta, hogy még nem született meg a pályázati kiírás, de az önkormányzat ugrásra készen vár. A képviselők döntöttek arról, hogy az önkormányzat garanciát vállal arra, hogy a DMTK állami sporttámogatás iránti pályázatához az önrészt biztosítja. Knapp Tibor dicsérte a kezdeményezést, hangsúlyozta, hogy ez a pályázati konstrukció mindenkinek jó, az önkormányzatnak, a sportegyesületnek, a szponzoroknak (akik leírhatják adójukból a támogatást) egyaránt. Hajdu Zsolt az Oktatási-, Művelődési és Sport Bizottság, Kücsön Sándor a Pénzügyi Bizottság elnökeként szintén javasolta a támogatást.
A képviselő-testület ezt követően közbeszerzési eljárásokban hozott döntést. Az új bölcsőde tervezését az Átrium Építész Iroda készítheti el bruttó 2,5 millió forintért, a Temető utcai vasúti átjárót a Hidrográd Kft. építi majd meg bruttó 30,621 millió forint ellenében. Élelmiszeráruk beszerzéséről is döntött a testület, majd döntött arról, hogy tervpályázatot hirdet meg az uszoda és a sporttelep megépítésére.
A költségvetési beszámoló tárgyalása során Kücsön Sándor elmondta, hogy kiegyensúlyozott, ütemterv szerinti az önkormányzat gazdálkodása, ezzel a könyvvizsgáló is egyetértett. A költségvetési rendelet szükséges módosításainak elvégzése során Pékó Zoltán azt javasolta, hogy a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola pályázatára félretett pénzt (mivel a pályázat „áll”) fordítsuk útépítésre. Fényes István ezzel nem értett egyet, mondván, bármikor lehet kormánydöntés a pályázatokról, és akkor szükség van a pénzre; dr. Szalay László pedig felhívta a figyelmet arra, hogy idén már nem építhetünk meg újabb utakat, hiszen közbeszerzést kell kiírni, és az nem zárul le néhány hét alatt. Hajdu Zsolt is a tartalékolás mellett érvelt.
A testület döntött a vízügyi szakképzés megszüntetését követő vagyonrendezésről, majd a rendőrség állomány-bővítésével foglalkozott. Mint ismeretes, négy fővel bővült a haraszti rendőrőrs állománya, ezért a képviselők úgy döntöttek, hogy 1 millió forint plusz támogatást ítélnek meg számukra. Ottaváné Barna Éva felajánlást tett, miszerint Heil Ádámmal, a Szociális és Egészségügyi Bizottság külsős tagjával együtt 1-1 kerékpárt ajánlanak fel a rendőrök számára. Fényes István jelezte, hogy a rendőrök Pethő Zoltán jegyző meghívására látogatást tettek a Városházán, ahol kölcsönösen megismerhették egymást a város vezetőivel.
A képviselő-testület ezt követően döntött a teleplüés szabályozási terveinek módosítása ügyében, változtatást eszközölt a helyi szociális rendelet szövegében, döntött arról, hogy a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat ismét önállóan működik tovább, elfogadta a Területi Gondozási Központ, a mezőgazdasági tanácsnok, a Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság, a Szociális és Egészségügyi Bizottság, valamint a Pénzügyi Bizottság beszámolóit, majd zárt ülésen hatósági ügyben hozott döntést.
A részletes jegyzőkönyvet – annak elkészülte után – természetesen feltesszük a honlapra.