2024. december 21.
Útépítések és a Laffert Kúria üzemeltetése

Fontos döntéseket hozott a képviselő-testület

2011. június 28. kedd

Úgy tűnik, az elmúlt évek tempójának köszönhetően célegyenesbe érkezik az útépítési program Dunaharasztin. Az elkövetkező évek feladatairól döntött a képviselő-testület.

A testületi ülés napirend előtti felszólalással kezdődött. Ottaváné Barna Éva jelezte, hogy a Sportjátszótér zaja zavarja a környéken lakókat. Dr. Szalay László polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy a probléma abból adódik, hogy a körbekerített, 9 órakor záró játszótérről a nagyobb gyerekek átmennek a nemrég megépített, a kisebbeket kiszolgáló részbe, és ott folytatódik a napi sporttevékenység. Ezért a kisebb játszótér is körbe lesz kerítve, és a záróra 9 helyett 8 órakor lesz, egységesen.
A két ülés közt történtekről szóló beszámolójában dr. Szalay László elmondta, hogy uniós pályázati források nyílhatnak meg bölcsődék építésére, ha ez így lesz, az önkormányzat mindenképpen pályázni fog, siker esetén egy új, korszerű bölcsőde szolgálhatja majd ki a város lakosságának igényeit. Knapp Tibor sérelmezte, hogy Hoffman Pál országgyűlési képviselő nem kapott meghívót a Trianon-emlékünnepségre, s bár részt vett azon, ez kimaradt a honlapunkon megjelent tudósításból (valóban nem soroltuk fel az ünnepségen megjelent jeles személyiségeket – a szerk.). A polgármester jelezte, hogy most – adminisztratív hiba folytán – valóban nem küldtek meghívót a képviselő részére, de mindig szívesen látjuk őt városunkban, kapcsolatunk pedig kiváló a képviselő úrral.
A Laffert Kúria kulturális hasznosítására az önkormányzat július 1-től szerződést köt az Atelier Art Project Közhasznú Alapítvánnyal, melynek működtetője az a két fiatal építész (Kiss-Gál Zsuzsanna és Kiss-Gál Gergely), akik megtervezték ennek a csodálatos épületnek a felújítását. A feladat megoldatlan volt idáig, mivel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal cége visszalépett az üzemeltetéstől. Knapp Tibor azt firtatta, miért alapítvány az üzemeltető (Kiss-Gál Zsuzsanna: nonprofit voltának köszönhetően többet tud a kulturális célokra fordítani); Pékó Zoltán pedig arra kérdezett rá, hogyan történik a park fenntartása. Pethő Zoltán jegyző elmondta, hogy a Kúriát 5 évig nem is lehet vállalkozás formájában üzemeltetni, a park fenntartását pedig a város egyéb zöldterületeit is kezelő Zöld-Korona Garden Kft. végzi, mivel ez a feladat is benne volt a közbeszerzési kiírásban. Az üzemeltetéshez szükséges összegből 10 milliót az alapítvány, 4 milliót az önkormányzat biztosít.
Ezt követően döntés született arról, hogy a Lónyai és Kinizsi utcák megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást a GÉP-LIGET Kft. nyerte el, 65 millió forint+ÁFA kivitelezési összeggel.
A testület egyhangúlag megszavazta a bölcsődei térítési díjak 50%-os emelését (erre a nyersanyagárak drasztikus emelkedése miatt volt szükség), elfogadta a költségvetési rendelet módosítását, miután Kücsön Sándor, a Pénzügyi Bizottság elnöke beszámolt a bevételek és kiadások alakulásáról. Knapp Tibor jelezte, hogy nem ért egyet azzal, hogy a város fizeti a teniszpálya 3,5 milliós felújítását, jobb lenne, ha ezt a DMTK tenisz-szakosztálya kigazdálkodná. Dr. Szalay László válaszában emlékeztetett, hogy a DMTK, mit egyesület kapott egy keretet pályafelújításokra, annak felhasználásáról szabadon dönthetnek. Az ingatlan egyébként az önkormányzat tulajdona, ahol most egy értéknövelő beruházás történik majd meg. Knapp Tibor végül egyetértett a polgármester azon javaslatával, hogy a szakbizottság tárgyalja meg ezt a kérdést.
A képviselők megszavazták a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat kiválását a szigethalmi székhelyű közös intézményből, így január 1-től ismét önálló lesz a haraszti intézmény.
A HÉV-megálló mögötti P+R parkoló, illetve a Kossuth utcai telkek közötti határvonal felmérésekor kiderült, hogy a parkoló területe 57 négyzetméterrel átnyúlik a mögötte lévő telkekre, így eddig többet használt az önkormányzat, mint amennyi a része volt. Ezt korrigálandó a város megveszi ezt az 57 négyzetmétert. Pékó Zoltán kérdésére, hogy ez hogy fordulhatott elő, Pethő Zoltán elmondta, hogy a földhivatali nyilvántartások sokszor pontatlanok, a hibák ebből adódnak. Hajdú Zsolt azt javasolta, hogy az azóta is üresen álló Kossuth utcai telkeket vásároljuk vissza.
A testület ezt követően település-fejlesztési döntéseket hozott meg, majd megkezdte annak az előterjesztésnek a tárgyalását, amely az utcaépítések sorrendjét határozza meg. Az előző testület hozott egy határozatot a megépítendő utcák sorrendjéről, azzal, hogy attól csak akkor szabad eltérni, ha pályázaton nyerünk pénzt egy-egy utcára. Ez meg is történt, sikeresen pályáztunk, utak egész sorát építettük meg pályázati pénzből, illetve önerőből. Így az eredti lista lassan szétesett. Dr. Szalay László elmondta, hogy a még megépítendő utcák jellemzően rövidek, így a költséghatékonyság azt diktálja. hogy csomagban, a város egy-egy negyedére koncentráltan folytassuk az útépítéseket. Így három „csomag” alakul ki (sőt, Knapp Tibor javaslatára egy negyedik, ez lenne a későbbiekben a Máv-Alsó területe), és – ha a város anyagi helyzete ezt lehetővé teszi – még ebben a ciklusban megépülhet Haraszti szinte összes útja. Az eltérés így is minimális az előző listához képest. Pékó Zoltán azt javasolta, hogy ezt a pontot vegyék le a napirendről, beszéljék át még egyszer, a csomagok amúgy sem homogének, erre a Mikszáth közt hozta fel – többek között – példaként. Dr. Szalay László emlékeztetett, hogy a bizottságok megtárgyalták a javaslatot, és állást is foglaltak. Pethő Zoltán leszögezte, hogy a javaslat szakmailag megalapozott, abszolút indokolt például a Mikszáth közt most, a Semmelweis és a Lónyai utca megépítése idején elkészíteni (ez egyébként Lehel Endre alpolgármester javaslata volt). A szakmai indokokat Magyar János, a Műszaki Iroda szakembere is elsorolta, majd Fényes István, a szakbizottság elnöke közölte, hogy ülésükön konszenzus alakult ki a kérdésben. Drscsákné Kerekes Gabriella módosító indítványt nyújtott be, melyben a Rákóczi-ligeti utcák 2012-re való előrehozatalát javasolta. Hajdú Zsolt ezzel nem értett egyet, és felrótta képviselő-társának, hogy csak a saját körzete érdekeit nézi. Ottaváné Barna Éva sem értett egyet a sorrend megváltoztatásával, Knapp Tibor szerint Kerekes Gabriella szempontjainak megfeleően született a módosítás. Kücsön Sándor jelezte, hogy a vitát hallgatva olyan kép alakulhat ki, miszerint sárban úszik a város, pedig ez már rég nem igaz. Támogatja az előterjesztést. Dr. Szalay László ismét leszögezte, a szakmaiság a döntő. A testület végül – a módosításokkal együtt – megszavazta az előterjesztést.
A szervezeti és működési szabályzatról szóló rendelet végszavazása előtt Pékó Zoltán javasolta, hogy a hirdetési díjak megosztását építsék bele a normaszövegbe. Pethő Zoltán közölte, hogy ez – konkrét számok nélkül – lehetséges, így a testület ezt elfogadta, ahogy Hajdú Zsolt hatáskörökre vonatkozó indítványát is. A rendelet egyhangú szavazással nyert megerősítést, mint ahogy a polgármester beszámolója is a lejárt határidejű határozatokról.
Az ülés végén Hajdú Zsolt jelezte, hogy az általa vezetett bizottság meghozta döntését a diákösztöndíjakról (honlapunkon ez is olvasható).


A részletes jegyzőkönyvet – annak elkészülte után – természetesen feltesszük a honlapra.

Twitter megosztás Google+ megosztás