Igen, bármikor kerülhetünk mi is abba a helyzetbe, hogy életünket jelentheti valaki, egy messzi idegen önzetlensége, valakié, aki úgy adta nekünk saját vérét, hogy tudta, ezért nem jár személyes köszönet, soha nem is fogunk tudni egymásról. Mégis fontosnak tartotta, hogy elmenjen, hogy sorba álljon, hogy betegségeiről nyilatkozzon, hogy hagyja, hogy megszúrják, hogy hosszú perceken keresztül punpálja a vért egy edénybe, majd köszönjön és hazamenjen.
Igen, hétköznapi emberek ők, a hétköznapok névtelen hősei, akik életeket mentenek úgy, hogy talán nem is fogják fel, mit cselekszenek. Egyszerű emberek, de mérhetetlenül gazdagok, mert a szívük, a lelkük jósággal van tele. És ha ez a jóság terjedne a vérrel, biztos vagyok benne, hogy a véradók által rohamosan gyógyulna az emberiség.
Dunaharasztin március 31-én, 12 és 18 óra között 98 ember jött el azért, hogy segítsen, hogy vért adjon annak az ismeretlennek, aki már csak rá, rájuk számíthat.
Köszönet érte.
