2024. december 21.
A Szent Istvánnak szentelt plébániatemplom története

Isten háza, amit a harasztiak emeltek

2010. augusztus 25. szerda

Az elmúlt hetekben az érdeklődés középpontjába került a város római katolikus plébániatemploma. Ebből az alkalomból áttekintjük az őseink által egy évszázada emelt és felszentelt épület történetét.

 Az alábbiakban újraközöljük Dr. Tömösy László írását, amely Dunaharaszti és Taksony egyházközségei honlapján, a www.communio.hu oldalon ma is olvasható.

A 19. sz. végére a templom a falu fejlődése során kicsinek bizonyult, falai megrokkantak. Időszerűvé vált új templom építése.

    Jelenlegi templomunk, a Szent István plébániatemplom 1903-ban épült, Jendrassik Alfréd tervei alapján. A neogót stílusú templom építését május 15-én kezdték el, és szeptember 29-én már a kereszt a torony tetejére került. Az építők közül megemlíthetők Goduantz Károly építőmester, Antony István kőfaragó; a harangokat Thury János harangöntő, az orgonát Rieger Ottó orgonakészítő mester készítették. Az új templomot 1904. augusztus 20-án szentelték fel, Drexler Antal plébános javaslatára – Szent István király tiszteletére. A villanyt 1930-ban vezették be a templomba. Az 1936-ban generáljavított orgona 1940-ben kapott villanyfújtatót.


A templom télen, a Duna irányából


    A templomot a második világháború végén, 1944. december 7-én felrobbantották a visszavonuló németek.

Újjáépítésére Hangay Ruppert esperes plébános vezetésével templomépítő bizottság alakult. 1946-tól 1950-ig folyt az építés dandárja. Nagy munka volt, mert a „német alapossággal” végrehajtott robbantás csupán a szentélyt kímélte meg valamelyest. A főhajó mennyezete beszakadt, a falak az ablakok aljáig ledőltek, a torony ledőlt. Az építés minden külső segítség nélkül, csupán a hívek adakozásából, a falu lakosságának összefogásával, sokak kétkezi munkájával folyt. Az újjáépítésben nem katolikus, sőt nem hívő lakosok is részt vettek. 1947-ben készült el a templom acél tetőszerkezete és pala borítása, az ablakkeretek, az ajtók. Ettől kezdve ismét itt tartották a szentmiséket –  a csupasz kőoltáron, a beüvegezetlen ablakok ellenére télen is. A boltozat egy része 1955-ben készült el, a torony építése akadozott. A harangok a templom előtt, vas állványon kaptak helyet, onnan hirdették a megújulást.                                         

    1956-ban, január 12-én földrengés rázta meg Dunaharasztit. Megrongálta a már elkészült mennyezetrészt, a félig kész tornyot.  1957-ben dr. Lajtos József az évben kinevezett plébános vette át a munkák irányítását. Néhány év alatt elkészült a teljes mennyezet, az impozáns torony, helyükre kerültek a harangok. – Elkészültek a padok: páratlan szépségű padfői Tóth István fafaragó művészt dicsérik. A tető réz borítást kapott. 1968-ban külső renoválást végeztek, majd 1976-ban került sor a felújított templom felszentelésére. A háborúban megrongálódott Nepomuki Szent János szobor felújítása is elkészült.


A Kegyeleti Park felől


    1994-ben Láng András vette át Lajtos atyától a plébánosi szolgálatot. Ő a templom barátságosabbá tételét is szorgalmazta: hangerősítő és sugárzó gázfűtés került a templomba. 1997-ben elkészült az új orgona, Solti József dunaharaszti mester és fia keze munkájával. Az ablakokban a drótüveget a hívek adományaiból fokozatosan színes üvegképek váltották fel. Az ablakok emléket állítanak Szent Istvánnak, a Szent Családnak és a magyar szenteknek Sor került a beázások megszűntetésére, és 1999-2000 között teljes külső renoválásra. – Ez után kezdődhetett el a régóta óhajtott belső festés.
    Célul tűztük ki, hogy templomunk felszentelésének 100-éves évfordulójára újuljon meg, kapjon a templombelső építészeti rangjához méltó díszítőfestést. A felújításra a Szent István templom a püspökség közvetítésével a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, és Dunaharaszti város önkormányzatától egyaránt 5-5 millió forintot kapott. Ebből elkészült a belső vakolatjavítás, a teljes díszítő festés és aranyozás. Még Karácsony előtt elkészül a régi csillár felújítása, a hiányzó gyöngyfűzérek pótlása. Továbbá elkészül, és beszerelésre kerül egy azonos kivitelű második csillár  –  ragyogó szép cseh eredetű csiszolt üveggyöngyökből. Készülnek a keresztút domborműveit megvilágítani hivatott, egyedi tervezésű, ötvös-iparművész világítótestek. Tavasszal sor kerül a mellékoltárok renoválására, a háborúban, illetve földrengéskor elpusztult díszítő elemek pótlására. Elkészült a jobboldali sekrestyehelység renoválása is: itt fűtött kápolna kialakítása-berendezése van folyamatban. Téli hétköznapokon, amikor csak kevesen jönnek templomba, majd itt lehet a szentmisét megtartani. A plébánián őrzünk egy nagyon szép, értékes Nepomuki Szent János képet – valószínűleg a régi templom oltárképét, továbbá egy szép Szent Anna képet. Ezeknek is szeretnénk megújult templomunkban méltó helyet találni. Sort kell kerítenünk majd a toronyfeljáró rendezésére, a vaslépcső festésére. Tervezzük vízöblítéses WC létesítését, víz bevezetését a sekrestyébe.                        
                                 Dr. Tömösy László
                                 a Szt. István egyházközség             képviselőtestületének elnöke
 

Twitter megosztás Google+ megosztás