Az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy Dunaharaszti fejlődése töretlen maradjon. Közös dolgainkról, tervekről, célokról és a kultúra fontosságáról szól dr. Szalay László polgármester új évet köszöntő írása.

Kedves Dunaharasztiak!

„Azt mondják, ’89 jön. Én már semmit sem hiszek el” – így kezdte Hofi a műsorát 1988 szilveszterén, és egy ország bólogatott a tévékészülékek előtt. Hiába, a magyar ember szkeptikus, amikor arról próbálják évről-évre meggyőzni, hogy az előtte álló esztendő könnyebb lesz, mint az, amit éppen most hagyott maga mögött. De tegyük a szívünkre a kezünket: saját fogadalmaink, vállalásaink sem állják ki mindig a könyörtelen idő próbáját, hiszen hajlamosak vagyunk meghajolni az első, szembejövő nehézség előtt. A város polgármesterének azonban nem adatik meg a könnyebb út: rajtam számonkéri a kitűzött célokat a képviselő-testület, s rajtuk keresztül Ön is, kedves olvasó.

És ez így van jól, bár szerencsére a motiváció továbbra sem hiányzik. Mindig keressük az új lehetőségeket, amint egy korábbi feladatot kipipáltunk. Dunaharaszti él, mozgásban van, dinamikusan fejlődik, lakossága növekszik, így nem pihenhetünk. A városban virágzik a civil szféra, egyre több szervezet, egyesület, csoport alakul, akik kiveszik részüket Haraszti építéséből-szépítéséből, egyre többen kapcsolódnak be – akár a közösségi oldalakon is – a helyi közéletbe.

Egy város, egy közösség életének vannak szembeötlő és vannak kevésbé látványos fejezetei. Az utóbbiak közé tartoznak például a közműfejlesztések, a vízvezeték-, a csatornarendszer bővítése, fejlesztése, amely nem túl látványos, hiszen a földben van, mégis nagyon sok pénzt és munkát emészt fel egy olyan városban, ahol egyre több ember él és ahol egyre több az épület. De nemcsak az új városrészekre figyelünk, mert szívós munkával, fokról-fokra igyekszünk felhozni a Máv-Alsó lakóterületet is a többi szintjére. Az idei évben megerősítjük az útburkolatot a Kaszala, a Zágoni és a Levendula utcákban, és rendezzük a vasút melletti utcákat is, bár itt a MÁV komolyabb útépítéshez nem járul hozzá a vasútvonal közelgő fejlesztése miatt. Viszont igazán szembetűnő lesz a városi sportcsarnok kezdődő építkezése a Tesco melletti önkormányzati telken; eredményesen zárult a közbeszerzés, megvan a kivitelező, összeállt a költségvetés, kezdődhet a munka. Biztos vagyok benne, hogy új, közös büszkeségünk lesz ez az építmény, egy új közösségi tér, szabványos méretű, nemzetközi versenyekre alkalmas kézipályával, 500 fős lelátóval, büfével, aulával. Mindez azért valósulhat meg, mert összefogott a város: a cégek, vállalkozások felajánlották a társaságiadó-kedvezményeiket, a város pedig hozzátette a saját forrásait. És nem kerülöm meg az uszoda kérdését sem; miért is tenném, hiszen nagyon eltökéltek vagyunk abban, hogy ezt, a sportcsarnoknál is jelentősebb, és ezért jóval több forrást igénylő beruházást is megvalósítjuk. Ebben az évben elkészíttetjük a terveket és megindítjuk az engedélyeztetési eljárásokat, ennek költségét elhelyeztük a költségvetésben. Szorgalmasan kilincselünk tovább, koptatjuk a lépcsőket a különböző döntéshozóknál, hogy álljanak mellénk és Önök mellé, hiszen ez a vállalás egyedül meghaladja erőnket.  

Nemsokára viszont biztosan döntés születik az új bölcsőde felépítésére beadott pályázatunkról, az esélyeink nagyon jók arra, hogy saját telkünkön megvalósítsuk ezt a beruházást. Az új intézmény 70 férőhelyes lesz, szép, kényelmes csoportszobákkal, ezzel megszűnik majd a jelenlegi bölcsőde leterheltsége. Továbbra is kiemelt célunk a gyermekek életének megkönnyítése, minden szociális és gyermekvédelmi támogatás megmarad, az ingyenes szűrővizsgálatok, oltások programja folytatódik, az ingyenes étkeztetést pedig minden rászoruló gyermek részére biztosítjuk majd az intézményekben, ugyanúgy, mint eddig.   

Ez az év ugyanakkor még egy jelentős változtatást hoz majd a város életében: az állami fenntartó január 1-től immár mindenestül átveszi az iskoláinkat, a fenntartás feladatai is hozzájuk tartoznak majd. Nyugodtan mondhatom, hogy rendben tartott, felújított, kész intézményeket adunk át részükre, és a forrás is a tankerület rendelkezésére áll majd, hiszen az  állam szolidaritási adó címén azt elvonja tőlünk. Én magam bízom benne, hogy jó gazdái lesznek az iskoláknak, ennek biztosítéka lehet az a jó kapcsolat, amelyet a tankerülettel ápolunk.

A Vörösmarty által megénekelt „jó mulatság, férfimunka” tehát 2017-ben is adott lesz, a város tovább fog szépülni, de közben tegyük le néha a vakolókanalat, toljuk be a fűnyírót a sufniba, és találkozzunk akár a Laffert Kúriában egy kiállítás megnyitóján, akár egy jó koncerten a Vagabond Korzón vagy a városi napokon, mert végre vannak olyan, minőségi rendezvényeink is, amik sok embert vonzanak, összehozzák a várost, és amik hírünket viszik a nagyvilágba is. És hogy miért költünk egyre többet a kultúrára? Hadd idézzem Churchillt, aki, miközben országa harcban állt és az életéért küzdött, olyan költségvetést terjesztett be az alsóházban, amely a kultúrára fordított összegek növelését tartalmazta. Mikor ezt a szemére vetették, csak annyit kérdezett vissza: ha nem költünk a kultúrára, akkor minek háborúzunk?

Szerencsére a mai nemzedékek békében és szabadságban élnek, de a kultúra, a „szellem napvilága” talán fontosabb, mint valaha volt. Segít abban is, hogy közösséget teremtsünk ebben a gyönyörű, számunkra oly fontos városban, ahol az otthonunk van, ahová az emlékeink kötnek és ahol a jövőnk bontakozik ki. A közös jövőnk. Sok erőt, egészséget, vidámságot kívánok Önöknek az új évben, és közös akaratot, teremtő összefogást  a közös dolgainkban!

Dr. Szalay László polgármester

Twitter megosztás Google+ megosztás