2024. december 22.
Címkék: Okos Haraszti
„A mai gyerekek a Google világába születtek, ahol elvárás, hogy otthonosan mozogjanak az informatikában. Programozást ma már az írni és olvasni tanulással együtt érdemes tanítani a gyerekeknek, mert programozói alapismeretek nélkül a mindennapokban és a munkaerőpiacon is nehezen boldogulnak majd.” (forrás: www.portfolio.hu)

A Scratch épp egy ilyen játékos, vizuális programozási nyelv, amelyet elsősorban a programozással ismerkedő gyerekek számára fejlesztettek ki. A Scratch ingyenesen letölthető, és egyre több iskolában használják világszerte, többek között Magyarországon is.

2018. május 12-én egy időben a világ számos helyszínén közel 900 esemény kötötte össze az Z-generáció fiataljait a „programozás ünnepén”, a Scratch Day-en. Magyarországon egy szegedi helyszín mellett a dunaharaszti Merlin Ház csatlakozott a világméretű kezdeményezéshez: 13 gyerek adott számot játékos verseny formájában az eddig megszerzett programozói tudásáról a rendezvénynek helyszínt adó Helping Hand Oktatóközpontban.

A Merlin Ház Európai Tehetségpont vezetője és a nap házigazdája, Nemes Péter azt vallja, hogy egyik fő célkitűzésük a fiatalok természettudományos, informatikai és műszaki pályák iránti érdeklődésének felkeltése, fejlesztése, az ehhez szükséges gondolkodásmód kialakítása, formálása. Teszik mindezt a MATEHETSZ tutori tehetséggondozó programjának részeseként és Akkreditált Kiváló Tehetségpontként, valamint az Európai Tehetséggondozó Hálózat (European Council for High Ability – ECHA) tagjaként. Immár második éve indítanak különböző iskolás korosztályok számára programozási és robotikai témájú kurzusokat. Folyamatos szakmai párbeszéd kialakítására törekszenek a helyi iskolákkal is, hogy munkájukat velük összehangolva, a tanórai tevékenységek kiegészítéseként, az ott felmerülő igényekre válaszolva végezhessék.

A 2018-as Scratch Day-nap legfontosabb célja nem is a játékos versengés volt, hanem hogy a résztvevők jól érezzék magukat és további motivációt kapjanak. A délelőtt egy online teszttel indult, mely a Scratch-programozás alapfogalmainak ismeretét mérte. Az eredményt a válaszok helyességén túl a válaszadás gyorsasága is alakította. A feladatok második köre már konkrét kódolói készségeket igényelt: kész Scratch-programokban kellett a gyerekeknek a hibákat megkeresniük, és azokat kijavítva továbbfejleszteniük. A nap második felében az önállóságé volt a terep: a jelentkezők bemutatták saját fejlesztésű projektjeiket, játékaikat. Az IT-mérnökökből álló négytagú szakmai zsűri a prezentációk ötletességét, dizájnját, a kódolás összetettségét és az előadásmódot is figyelte az értékelés során, és minden kategóriának ki is hirdette a győztesét.

A program meghívott vendégeként Hajdu Zsolt, az önkormányzat Oktatási, Művelődési és Sport Bizottságának elnöke elmondta: „Humán szakos tanárként és iskolaigazgatóként is azt vallom, hogy a digitális tudatosság olyan erőt képvisel a mai világban, ami nélkül mostani diákjaink jövője egyszerűen nem képzelhető el. Öröm látni, hogy ezek a gyerekek már most milyen szinten és micsoda magabiztossággal bírják ezt az erőt.”

Az egyik jelenlévő szülő véleménye szerint „ezzel a tudással a gyerekeink olyan előnyt kapnak az életben, ami a jövőjüket is biztosabbá teheti.”

A nap egyik 11 éves díjazottja azt vallja: „Szeretek programozni és nagyon érdekel a robotika. Jó érzés, hogy ami eszembe jut, azt meg tudom valósítani, és a végén az, amit én hoztam létre, működik is.”

Azt gondolom, a Scratch Day jelentőségét ezen véleményeknél meggyőzőbben nem is lehetne megfogalmazni. Köszönjük minden résztvevőnek és támogatónak ezt az inspiráló napot!

 

Tubákos Zsuzsanna

Twitter megosztás Google+ megosztás