2024. május 10.
Nálunk rendezik meg a döntőt

Harasztira jön a Robogó Roadshow

2014. szeptember 10. szerda

Ügyességi próbák, robogó és Simson szépségverseny színesíti a rendezvény programját.

"Országos rendezvénysorozatunkat, a Robogó Roadshow-t idén harmadik éve indítottuk útjára. 2014-ben 9 helyszínesre terveztük, amiből 8 alkalmon már túl vagyunk. Az utolsó helyszín Dunaharaszti lesz, 2014. szeptember 13-án, szombaton.
A dunaharaszti állomáson megrendezzük a hagyományos versenyt, mely egy ügyességi pályából áll, ami egyben a motoros rutin vizsga pályája is; illetve sor kerül az országos döntőre is. A döntőn az egyes helyszíneken első helyezést elért versenyzők vesznek majd részt. Emellett a Robogó Roadshow-n célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a biztonságos közlekedésre. Ebben segítségünkre van az ORFK-OBB is. Terveink szerint Dunaharasztin szintén jelen lesz a rendőrség is, a résztvevők KRESZ tesztlapokat tölthetnek majd ki náluk.
Minden helyszínen Gergely Sanyi stuntrider tart egy közel egy órás bemutatót, természetesen Dunaharasztin is részt vesz majd.
Meghívottaink között szerepelnek továbbá a motoros mentők is. Facebook oldalunkon (www.facebook.com/robogoroadshow) jelenleg is fut a Robogó és Simson szépségversenyünk. A nevezők fotóit itt kiállítjuk, és a látogatóknak lehetőségük lesz szavazni a kedvencükre.

A rendezvény időpontja: 2014. szeptember 13. (a hivatalos program 13:00-kor kezdődik)
Helyszín: Dunaharaszti, Jedlik Ányos utca 8. – a Moped 91 Kft. robogó, motorkerékpár és kerékpáralkatrész nagykereskedés telephelye."

Borda Éva, Moped 91 Kft.

 

Twitter megosztás Google+ megosztás