2024. május 08.
Jobbnál jobb jelmezek az idei farsangon

Bál, bál, maszkabál...

2011. február 4. péntek

Az idei évben a Német Ifjúsági Hagyományőrző Egyesület Dunaharaszti (NIHD) a Heimatland Harast Alapítvány (Tájház) közreműködésével január 29-én tartotta immár hagyománnyá vált farsangi maszkabálját.

9 órára a vendégek csaknem teljesen megtöltötték a művelődési házat, a jelmezek száma 130 felett volt. Természetesen ennél többen viseltek jelmezt, hiszen sokan a csoportos beöltözés mellett döntöttek. A megjelentek között ott volt többek között Ursula és Teknőc Ernő, a küldönc, a Hupikék törpikék, az indiánok, Piroska és a Vadász, Öregnéne és Öregapó. Több kalózzal, ördöggel és angyallal találkozhattunk. A gyerekek között a sláger természetesen a Pókember és Superman volt, de tiszteletét tette maga Darth Vader is – igaz, csak 120 cm-es verzióban.


Az Örökifjú tánccsoport ezúttal is egy kis meglepetés előadással kedveskedett a bálozóknak: a készülő Dunaharaszti Macskák című musicalből adtak elő egy kisebb részletet. A 13 macska mellől természetesen az egerek sem maradhattak el.
A talpalávalót a pilisvörösvári Die Mondschein Kapelle szolgáltatta, akik a buli elejétől a végéig fergeteges hangulatot teremtettek a közönségnek. Lelkesen készültek ők is a jelmezbálra, hiszen beöltöztek Hungária együttesnek – néha nehéz is volt eldönteni, hogy most ki is játszik a színpadon.

Papp Ágnes


Amennyiben a bálról és az azt megelőző műsorról, vagy az egyesület tevékenységéről további részleteket szeretnének megtudni, itt megtehetik:

http://nihd.hu/farsangi-bal-es-musor-2011

 

Twitter megosztás Google+ megosztás