Ave speculum sanctitatis
et iustitiae:
Per te Christo credidimus
Per te in Christo salvemur,
Ora pro populo,
Interveni pro clero,
Ut nullus de tuis
Praeda fiat hostis.”
(Üdvözlégy boldog István király, nemzeted dicső reménysége! Üdvözlégy hitünk doktora és apostola! Üdvözlégy szentség és igazságosság tükre! Általad hittünk Krisztusnak, általad üdvözülünk Krisztusban. Imádkozzál népedért, járj közben papjaidért, hogy tieid közül senki ne legyen az ellenség prédája. )
A jól megtervezett templomkert igazi összművészeti alkotás szobraival, emlékműveivel és nem utolsó sorban élő, virágzó környezetével együtt. Előkészíti a belső térben zajló liturgikus cselekményeket; a szakrális térhez, Isten házához vezet. Gyakori, mondhatni tipikus magyar sajátság, hogy a templom közvetlen szomszédságban van az iskolával és a városházával. Így van ez Dunaharasztin is. A templomkert – mint a város új Főtere – a közösségi életnek új helyszíne lehet, ahol nézelődni, sétálni, beszélgetni és méltón ünnepelni lehet.
Dunaharaszti egyik legrégebbi szakrális emléke a Nepomuki Szent János-szobor 1716-ból, amely emlékeztet arra, hogy ő az elődök templomának patrónusa. A ma álló templomot Szent István tiszteletére szentelték fel a múlt század elején, ezzel utalván a váci egyházmegye alapítójára (1030 körül). Magát az egyházmegyét Szűz Mária oltalmába ajánlották. Első királyunk szentéletű államférfi volt, aki kereszténységével teremtette meg, biztosította a magyar államiságot. A Dunaharaszti Önkormányzat megbízásából 2010. augusztus 20-ra elkészült Szent István-bronzszobor R. Törley Mária alkotása, amely a templom északi homlokzata előtti parkosított területen látható. A szobor az templomkertben „térdel” és az önkormányzat irányába „néz”. Minden emlékmű, amely egy közösség akaratából létesül, visszatekintés a múltba, egyfajta historizálási szándékkal. A monumentum annak bizonyos momentumait idézi meg a jelenben; a jövőnek átadott bronzba öntött alkotás a jelenkor lenyomatát hordozza.
R. Törley Mária ugyancsak bronzból készült Millenniumi emlékművét 2001-ben avatták fel Sashalmon a XVI. kerületi Önkormányzat előtti téren. Itt két, egymást metsző diadalív keretezi Szent István király álló alakját. Ezeken méltó utódai, követői jelennek meg, mintegy előrevetítvén a történelem dicső magyarjait. Fent, az ívek találkozásánál az angyal a gondolat géniuszát testesíti meg. A kegyes és erőskezű uralkodó személyisége bontakozik ki előttünk: Fején nyitott, keresztes koronát visel, az általa 1031-ben adományozott székesfehérvári kazula számtalan motívuma látható palástján. E miseruhát a 12. században alakították át palásttá és egészen a 20. századig használták koronázási palástként. Megjegyezzük, hogy István egyetlen korabeli ábrázolása itt maradt fenn fején sapkaszerű fejfedővel, ezen ékkövekkel díszített pántkoronával, kezében országalmával és szárnyas lándzsával. (A korona minden viselőjének más volt a fejkör mérete, talán ilyen sapkaszerű fejfedőkkel tették viselhetővé a valódi fejéket, és így kiküszöbölték a méretkülönbséget. István koronája a paláston pántkorona úgy tűnik, sokszögletű volt, nem köralaprajzú. A középkorban egyébként több koronával rendelkeztek az uralkodók.) A sashalmi bronz szobron a király jobbjával maga előtt tartja kardját, amely a prágai Szent István kardra emlékeztet. A 2001-ben Tardoskedden (Tvrdosovce, Szlovákia) felavatott Szent István-szobor e sashalmi emlékmű főalakjával azonos, lényegében architektonikus keretezés nélküli másodpéldánya. E szobor ugyancsak a római katolikus templom mellett áll, amely egyben Főtér is.
R. Törley Mária harmadik Szent István szobra itt Dunaharaszti Főterén került felállításra. Ennek terve már a millenniumra elkészült, eredetileg ugyancsak ívekkel és egy angyalalakkal. Ez természetesen a műalkotás erősen kicsinyített, vázlatos mása volt, immár tíz évet „várt” a megvalósításra. Különösen nehéz napjainkban Szent Istvánról kvalitásos szobrot alkotni. Amennyiben számszerűsíteni szeretnénk, kit ábrázoltak a magyar köztéri szobrászatban legtöbbször, elmondható, hogy szent királyunk a harmadik leggyakrabban megjelenített személy, nemzeti emlékezetünk talán legtöbbször ábrázolt hőse; százhúsznál is több szobrászi elképzelést fogalmaztak meg róla, az utóbbi időszakban főleg a magyar millennium idején. A művésznő egy interjúban így szólt emlékművéről: “Komoly történeti szakmunkáktól kezdve regényekig mindent átnéztem, hogy úgy ismerjem meg az államalapítót, mintha személyesen találkoztunk volna. Tudni akartam gondolatairól, örömeiről, bánatairól, hogy képes legyek őt belülről ábrázolni. Egy szobor akkor jó, ha a modell belső tulajdonságait, illetve az életét bele tudom sűríteni az anyagba.” Műtermi látogatásaink alkalmával láthattuk, hogyan születik meg, változik a mű, miként érik plasztikai megfogalmazássá: előbb az agyag-, majd a gipsz szobor mint átmeneti hordozók, végül a bronzba öntött végleges alkotás. Posztamensét mészkőből faragták, itt helyben Dunaharasztin. A király alakja körülbelül 140 cm, ötnegyedes életnagyságú, faragott lépcsőn térdel. Testét sodronypáncél borítja, maga előtt tartja a Szentkoronát, amellyel a keresztény magyar állam képe jelenik meg előttünk. Hosszú palástján a koronázási palást három igen jelentős ábrázolását álmodta meg bronzból a szobrásznő, amelyet így természetesen tovább is értelmezett. A fölső mandula alakú dicsfényben a gonoszt legyőző Krisztust látjuk, aki kígyón és oroszlánszerű lényen tapos, lejjebb ugyancsak mandorlában az Utolsó Ítélet trónoló Krisztusa került, míg e tengelyben legalul Szent Imre mellképét látjuk. Az emlékmű talapzatán e mandorlák latin titulusainak, képmagyarázó hexameteres feliratainak fordítása olvasható. Az első szövege: „HOSTIBVS EN XPISTVS POSTRATIS EMICAT ALTus” –’Tiporva ím az ellent, Krisztus ragyog fennen.’ A második szövege: „SESSIO REGNANTEM NOTAS (recte NOTAT) ET XPM DOMINANTEM” –’Ülve Krisztus uralkodik, fölségben is mutatkozik.’ Fontos kiemelnünk, hogy a koronázási paláston olvasható latin nyelvű képmagyarázatok legkorábbi magyarországi latin nyelvű verses emlékeinkhez tartoznak, ezért is kerültek a posztamensre, a mű alapjára. A bronz paláston ezen kívül medaillonokban kis szárnyas angyalok, az alsó szegélyen madárpárok láthatóak. A kétoldalt látható szárnyas angyalokat a veleméri templom 14. századi falfestményei ihlették. Megjegyezzük, hogy R. Törley Mária igazán kedveli égi lényeit, az angyalokat, kik nála oly légiesnek tűnnek, mintha valóban a mennyei szférában repkednének. Legújabban a dunaharaszti Szent István-szoborral szinte egyidejűleg készült Szent István büsztjén a palást különösen jól sikerült angyalai említhetők. E szobra a Riminiben augusztusban megrendezendő ún. Meetingen szerepel majd, amelyen Szent István király üzeneteit próbálják a szervezők a ma emberéhez közelebb vinni. A dunaharaszti szobron tehát nem a koronázási palást borul a király vállára, hanem egy olyan köpeny, amely megidézi nemcsak korát, a 11. századot, hanem István személyét is a hangsúlyos Szent Imre-képpel. Ugyancsak erre utal mellkasán a pannonhalmi alapítólevélről (1002) ismert, névbetűiből összeállított monogram (STEPHANUS REX). Fején keresztes pántkorona látható. Egyik műterem látogatásunk alkalmával kérdeztük a művésznőt; van –e konkrét modellje szobrának, aki segíthet a Szent István-i kép megjelenítésében. Elmondása szerint Elmer István író, publicista „ült” modellt, helyesebben térdelt, az ő habitusa ihlette meg a szobrászt. A király arca szigorú, szemöldökét ráncolja, összeszedettség és erő sugárzik róla, felénk néz, mint aki tudja, hogy Mária köpönyege oltalmazza az országot. Mély gondolatok foglalkoztatják: Mi lesz az ország, a fiatal keresztény magyar állam további sorsa, miután utódaként jelölt fia, Imre herceg meghalt. A hozzá intézett „Intelmek”-ben így olvashatunk az uralkodó eszményképéről: „...uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”
A szobor a korona felajánlását vetíti elénk, amikor Szent István Mária, a Magyarok Nagyasszonya (Patrona Hungariae) oltalmába helyezi országát. A barokk korban formálódott a művészetben ez az eszmeiség ikonográfiai típussá, képi megfogalmazássá. Azaz a mennyben megjelenő Mária és a gyermek Jézus előtt térdel a király, kezében tartja, feléjük emeli a Szentkoronát, vagyis Magyarországot. Legkorábbi ábrázolása a mariazelli kegytemplom Szent István kápolnájának oltárképén maradt fenn (1662). István mint szent és történelmi hős jelenik meg. Törley Mária művének ikonográfiája azért sajátos, mert nem magát a felajánlást látjuk, hanem az előtte átélt mély gondolatokat és imát, amely egyértelműen a megfontolt államférfit jeleníti meg, akit a felelősségtudat, az ország sorsáért érzett aggodalom jár át. A felajánláskor leginkább agg királyként ábrázolták, mivel erre az eseményre élete végén került sor. Itt ”tetten érhető”, amint a szobrász átfogalmazza a megszokott ikonográfiai sémát: E plasztikai megfogalmazás a tettre kész uralkodót hangsúlyozza, talán ezért sem előrehaladott korában látjuk. Az alázatosság – István térdel a Szűzanya előtt, noha „képileg” nem látjuk – teszi igazán fenségessé, és időszerűvé a dunaharaszti Szent Istvánt. A következő jelenetet is elképzelhetjük, amint a király Mária oltalmába ajánlja az országot, hiszen a szobor nem zárt térben áll, hanem a szabad ég alatt, mondhatjuk úgy is: Boldogasszony védelmében. Az emlékmű közvetlen környezetébe a későbbiekben olyan virágokat lehetne ültetni, amelyek a középkorban elterjedt virágszimbolika szerint Szűz Máriát illették (pl. kék írisz iris germanica, pünkösdirózsa paeonia officinalis, gyöngyvirág convallaria majalis). Ahogy a 18. századi népének szól: "Virágos kert vala hires Pannonia, mely kertet öntözé híven Szűz Mária.”
R. Törley Mária művének ikonográfiájával a király személyéhez köthető egykorú képi ábrázolásokkal operál. A térdelő póz és a Szentkorona emelése a 17. században kialakult koronafelajánlási jelenetre utal, amelynek később számtalan emléke készült. Ezen kívül összességében elmondható, hogy –e térdeplő Szent István-szobor ötvözi a szakralitást és az állami felelősségvállalás alapkérdéseit; minden kereszténynek és magyarnak példamutató az alázatos, ám keménykezű állam- és egyházszervező király.
Végezetül a szobrásznő saját szavait idézzük, hiszen ez az emlékmű elsősorban R. Törley Mária elképzelése első szent királyunkról. “Figurális szobrász vagyok. Mondják: erőm az expresszivitásomban rejlik. Elementáris erővel, indulattal, gyorsan dolgozom. Az élet teljessége, ezen belül az EMBER érdekel a legjobban. A nagy hős, a szent, az esendő, a bűnös, a hétköznapi, a szenvedő magányos és a boldog ember. Kutatom, mi benne a jó és a rossz. Miért lett olyan, amilyen?” A Szent István-szobor nemcsak nagy művészi kihívás, hanem az idő rövidsége miatt megfeszített fizikai munka is volt. Köszönet érte a művésznőnek és nem utolsó sorban férjének, Ruszina Lászlónak, aki tevékenyen részt vett a megvalósításban!
N. Tóth Ágnes
