A forgalmi változás a május 14-ével kezdődő héten életbe lép.

Az Önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy a sorozatos balesetek miatt Dunaharaszti egyik legszűkebb és legrövidebb útszakasza egyirányú lesz. Az Erzsébet utca irányából a Hoitsy Pál utcába továbbra is szabad lesz a behajtás, azonban ez a másik irányból (az Agorasztó utca felől) már nem lesz megengedett. A forgalmi változással minden, az érintett utcában élő lakos egyetértett. A kerékpárosok továbbra is mindkét irányban használhatják a szóban forgó útszakaszt.

A változásra a közútkezelő több közlekedési táblával is figyelmezteti majd a járművezetőket.



Twitter megosztás Google+ megosztás