2024. április 20.

Megnyertük a Nemzeti Regattát Siófokon!

2016. június 30. csütörtök

Sokak által nem várt, hatalmas sikerrel zárult a Nemzeti Regatta Siófokon: mi voltunk a meglepetéscsapat, akárcsak a magyarok a foci EB-n. Olyan, hajós hagyományaikra méltán büszke városokat előztünk meg, mint Balatonfüred, vagy éppen a házigazda. A közönségsiker is elsöprő volt: a haraszti standot többen látogatták, mint a frankfurti autószalont. Pedig az 10 napig tart.

De nézzük részletesen, mi is történt! Ebben Gáll Sándor, az esemény egyik jeles résztvevője, szem- és fültanúja lesz segítségünkre:

"A fő attrakció a június 11-én megrendezett amatőr vitorlásverseny volt, melyen a települések, illetve a magyarországi nemzetiségek csapata vett részt. A egyforma vitorlásokat és a kormányosokat a szervezők biztosították. Az előfutamból 12 település jutott a döntőbe. A közönség nézőhajókról, és a hajóállomáson óriás kivetítőn is követhette a versenyt, amelyet Siófok nyerte, megelőzve a második Alsóörs és a harmadik Csopak csapatait. Az előfutamban második helyen döntőbe jutott haraszti csapat a nyolcadik helyen futott be, de utólag (állítólag kormányos hiba miatt) Pilisjászfaluval és Balatonmáriafürdővel együtt kizárták a versenyből, így végül 12-ik lett.
A fesztivál természetesen sokkal több volt a vitorlásversenynél, hiszen ezek mellett további számokban is versenyeztek a települések. Így volt Települési Ízek Versenye, sárkányhajó futamok és települések bemutatkozása, látnivalóik, nevezetességeik bemutatása a nagyközönségnek. Utóbbi két fő részből állt, egy sátorban kialakított városbemutató enteriőr mellett a színpadon is be kellett mutatni a városvezetőknek településüket.

A mieink egy játékos bemutatót terveztek a „Víz a vízzel találkozás” jegyében. Dunaharasztit a Duna szemszögéből megközelítve ismertették meg a nagyszámú közönséggel – naponta mintegy 5000 érdeklődő látogatott ki a Nemzeti Regattára. A haraszti csapat a Cocklers élőzenei kíséretével, Köszegi Zsolt dirigálása mellett, a polgármester vezetésével, dalban mondta el, amit városunkról tudni érdemes. A humort sem nélkülöző produkció az ötvenes évek népszerű Egy dunaparti csónakházban kezdetű sláger átirata volt, melyet a dalhoz illő jelmezben adtak elő.

Ez a többi csapat színpadi fellépéséhez viszonyítva igazi unikumnak bizonyult, és nem csak a nézőközönség hangos sikerét, de a műsorvezető Ördögh Nóra tetszését is elnyerte – többször példálózott a haraszti csapat jó hangulatával, összetartásával, és ajánlotta mindenkinek, aki jól akarja érezni magát ezen a siófoki fesztiválon.
Az Ízek utcájában – ahol a bemutató stand is állt –, folyt a főzés Győri Attila vezetésével. A cipóban tálalt lecsó, ahogy mi készítjük igazi slágercsemege volt a forró nyári időben, főleg, hogy az ételhez hűtött csapolt sört, vagy kiváló, a szigetcsépi Gál pincészetből hozott rozét szolgáltak fel. Így aztán állandóan volt érdeklődő a haraszti standnál, és a bogrács mellett. A jó falatok és kiváló italok mellé városunkat népszerűsítő ízléses képes albumot is kaptak emlékbe a látogatók.

Az utolsó vendég, akinek már nem jutott a gyorsan fogyó lecsóból, egy nagy szelet kenyérrel tunkolva, a bográcsot törölte ki – színtisztára. Sorra jöttek a szomszéd sátrak munkatársai is, gyakran csendültek a poharak a koccintásoknál. Igazi fesztiválhangulat, jókedv és barátságok születése fémjelezte a harasztiak kiállítóhelyét.
Vasárnap folytak a sárkányhajó versenyek, amit természetesen az atléta termetű evezős lányokat felvonultató Balatonfüred nyert. A harasztiak itt is helytálltak, a Balatonhoz nem szokott dunaiak teljesítették a távot.
Összességében, a városarculat kiváló megjelenítése, mid a standon, mind a színpadon, és emellett még a főzőverseny megnyerése eredményeként

Dunaharaszti települése vehette át a Nemzeti Regatta fődíját,

amit a zsűri annak a csapatnak ítélt oda, amely a legtöbb versenyszámban indult el, és ért el kiváló eredményeket. Ezzel a díjjal Haraszti olyan nagy településeket előzött meg, mint Veszprém, Kaposvár, Pécs, vagy a rendező Siófok városát.
Természetesen a versengés és a diadal mellett más hasznos eredménye is volt ennek az eseménynek, mely remek városmarketing lehetőséget is jelentett. A kedélyes hétvégén a személyes találkozások során ismeretségek, barátságok születtek, a kultúra, a sport, a turisztika, idegenforgalom és a társadalmi kapcsolatok terén is. Makó, Veszprém és Kaposvár képviseletének, valamint a haraszti vezetőknek jól sikerült, kapcsolatteremtő találkozása a települések további tartalmas együttműködését is előre vetítheti.
Végezetül elmondhatjuk, hogy a harasztiak sikerét az igazi csapatszellem, a kreativitás és a hagyományos protokolltól való eltérés jelentette. Bevallhatjuk, hogy a Nemzeti Regatta fődíját nem a vitorlás, vagy evezősversenyen elért első hellyel, hanem kultúránkat, múltunkat, jelenünket – Dunaharasztit, mint fejlődő várost – bemutató, tudatosan kialakított összkép alapján sikerült elnyerni. Siófokon a harasztiak minden megmozdulása azt a hangulatot, életérzést, tükrözte, hogy jó itt élni, és jó dolog harasztinak lenni. És mindezt már mások is látják; kell-e hát jobb teljesítmény annál, amit fődíjjal ismernek el? Dunaharaszti Siófokon (is) jól teljesített."

A képekre kattintva nézegesse a galériát!

 

Twitter megosztás Google+ megosztás