2024. március 29.
Sok volt az érdeklődő a művelődési házban

Közmeghallgatást tartott a képviselő-testület

2016. február 29. hétfő

Dr. Szalay László polgármester válaszolt a kérdésekre. Kultúrház, díszterem, hétfő este hat óra. Ez történt a közmeghallgatáson.

Sok minden szóba került: utak, járdák, kerékpárút, kisposta, vezetékes víz és zajvédő fal. Dr. Szalay László köszöntötte a megjelenteket, majd fő vonalakban ismertette az önkormányzat 2016. évi költségvetésének tervezetét. Dunaharaszti az állami költségvetésből kapott hozzájárulásokkal és saját bevételeivel gazdálkodik, hitelfelvételre nem szorul, ezt egyébként is megnehezítették az önkormányzatok számára. Bevételei egy részét az önkormányzat működésre – intézmények fenntartása, szociális támogatások, civil szervezetek, sportegyesületek, egyházak támogatása -, másik részét beruházásokra fordítja. 2016-ban 418 millió forint jut az utóbbi célra. A város vezetése 350 millió forint tartalékba helyezését tervezi.
A beszámolót követően a polgármester felkérte a megjelent érdeklődőket, hogy tegyék fel kérdéseiket (dr. Szalay László válaszait dőlt betűvel közöljük).
Zsigmond Károly felvetette, hogy lenne igény Dunaharasztin egy mobil műjégpálya létesítésére, Szigetszentmiklóshoz hasonlóan. Volt olyan vállalkozó, aki felkeresett minket ezzel az ötlettel, de nem egyeztek az elképzelések. Sajnos mi nem kaptunk 3 milliárdot fejlesztésre, mint a szomszéd város, de nem vetjük el az ötletet. Velkei Károly megköszönte, hogy a falugazdásznak ingyen biztosít helyet az önkormányzat, és köszönetet mondott a ligeti egyházközség nevében az önkormányzati támogatásokért. Jelezte ugyanakkor, hogy járdák, kerékpárutak kellenének, pl. Taksony felé, a rendőrség elé kerékpártároló, Soroksár felé be kell fejezni a belső utat és meg kell akadályozni a spekulatív jellegű földvásárlásokat. A köszönet jól esik, a kerékpárutakról elkészült egy szakértői anyag, amit hamarosan megtárgyalnak, de a Némedi út mellett biztosan megépül. A hiányzó útszakasz magánterület és Soroksáron van, a rendőrség elé kihelyezünk egy tárolót.
Sebők Lászlóné jelezte, hogy a vasútállomás környéke megszépült ugyan, de a kultúrház mögötti részen bokáig áll a víz. Az alagúton nem mer kerékpárral átmenni, csak a járdán, az viszont veszélyes a becsatlakozó lépcső miatt. Lesz-e kétpályás vasút, kérdezte. Az alagút és a benne lévő járda sem a miénk, hanem a Magyar Közút Zrt.-hez és a MÁV-hoz tartozik. Ennek ellenére igyekszünk a helyzeten javítani, így pl. kiharcoltuk, hogy megengedjék nekünk, hogy megoldhassuk a vízelevezetést, így azóta nem áll a víz az alagútban. A vasútfejlesztésről nem tudunk biztosat, de velünk egyeztetnie kell a beruházónak. Kettévágja a vonal Harasztit, ez nem szerencsés. A szintbeli kereszteződések megmaradásához ragaszkodunk. Monori Tünde a Paradicsom-szigeten élők problémáit sorolta: az út rossz és nincs vezetékes ivóvíz. Az út javítására rendszeresen költünk. Most zárult ott egy nagy, közös térségi beruházás, melynek keretében kiépült a szennyvízhálózat, kértük, hogy a vízvezeték is kerüljön bele, nem került rá sor. Lakossági összefogással is meg lehet építeni. Flanek Attila úgy látja, hogy a Hunyadi iskolában nincs elég helyük és idejük a felsősöknek az étkezésre. A Hunyadi iskolát felújítottuk, a Csatorna partján átadtunk egy új tagiskolát, nagyon sok gyerek jár ide, ebédidőben előfordulhat zsúfoltság. Megvizsgáljuk, lehetséges-e az alsósokat a kisiskolában étkeztetni.
Csepregi László  a Fő út 123-ból panaszolta, hogy nála folyik le a víz, és már tavaly ígéretet kapott a megoldásra. A kollégákat a következő napon kiküldöm a helyszínre. Rónai Gábor a ligeti kisposta bezárásáról szólva felidézte a történéseket, az 1500 aláírást és a demonstrációkat a posta megmaradásáért, Pánczél Károly országgyűlési képviselő Lázár János miniszternek írt levelét. A Posta ultimátumszerű szerződés-tervezetet küldött az önkormányzatnak a kisposta lehetséges átadásáról. Megköszönte a képviselők pozitív hozzáállását, és feltette a költői kérdést: miért az önkormányzatnak kell ellátni ezt a tipikusan állami feladatot? A ligeti kisposta fél évszázada fennáll, sok idős ember, illetve kismama jár oda, elképesztő ez az egész. A Posta eldöntötte, hogy bezárja. Nem tudjuk őket ettől eltántorítani, bár mindent megpróbáltunk. Sok olyan tevékenységet végzünk, ami nem lenne a mi dolgunk, lehet, hogy ez lesz a következő. Fontos tudni, hogy ha meg is marad, egy csomó mindent nem is enged ott végezni a Posta: nem lesz lottószelvény, sorsjegy, kincstárjegy-értékesítés, stb.; szinte csak a csekkbefizetés, a levélfeladás és a kisebb csomagok maradhatnak.
Kálmán István a kultúrház körzetéből hiányolt még egy akadály-mentesített gyalogátkelőt. Akadály-mentesítésre rengeteget fordítottunk: parkolók, rámpák, Braille-írás a hivatalban. Jenei Orsolya a Levendula utca megépítését kérte. Ez csak a lakosok együttműködésével lehetséges, rendezetlen a jogi helyzet, de azon vagyunk, hogy 2017-ben megépüljön. Hargitai Péter arról érdeklődött, hogy a szigeti lejárótól a kivitelező cég mikor viszi el az otthagyott sittet. Újra fel fogjuk őket szólítani erre. Kaltenecker Sándorné a Dózsa György úton lakik, komoly problémát okoz nála a befolyó csapadékvíz. Az ottani állapotok bonyolultak, de haladunk, meg fogjuk oldani. Egy hozzászóló környezetvédelmi beruházásokról érdeklődött, konkrétan pedig a zajszűrésekre kérdezett rá. Napkollektorral szereltük fel több intézményünket is, most éppen egy elektromos autók töltésére szolgáló állomást hozunk létre a P+R parkolóban. Elkészíttettük a település zajtérképét.
Horváth Sándor több lokális problémát felsorolt: lakosok által kihelyezett útakadályok, közvilágítás. Megkérdezte, hogy a Hétszínvirág óvodában dolgozók miért parkolnak az intézményen belül? Lassú az előjegyzés a szigetszentmiklósi szakrendelőben, Kistarcsára kell járni mammográfiára. A rendőrök járjanak civilben, úgy hatékonyabb a bűnüldözés. Folyamatosan szállítjuk el a kihelyezett akadályokat. Az óvónők parkolhatnak belül, így legalább van hely kívül a szülőknek. Az egészségügy országos problémáit nem tudjuk megoldani, a helyieket viszont igen. A civil rendőröket épp azért nem látja a kérdező, mert civilben vannak. Bezsovics Mihályné a vízszámlák nehézkes érkezését kifogásolta. Szolgáltató váltás volt, mindenhol megtörténtek a leolvasások, most már folyamatosan jönnek a számlák. Egy kérdező szerint meg lehetne oldani a belső út kiépítését, akár kisajátítással. Az M0-ás nagyon hangos, az egyik oldalra nem épült meg a zajvédő fal. Ha olyan jól áll a város, miért nem épült még fel az uszoda? Az út közigazgatásilag Soroksárhoz tartozik. A második zajvédő falért is sokat küzdöttünk, nem reménytelen. Az uszodánál fontosabb volt, hogy óvodákat, iskolát, utakat építsünk. Jövőre sportcsarnok építésébe fogunk bele. Uszodához is megvan a terület, létrehoztunk a DMTK-n belül egy úszószakosztályt, hogy eredményesen lobbizhassunk központi támogatásért. Szerdahelyi Tiborné a Kandóutca megépítését kérte. Sor fog rá kerülni.
Almási Imre elmondott egy történetet arról, milyen hatással volt egy alkalommal szervezetére a vezetékből folyó víz. Nem érti, hogy a kereskedők miért nem teszik ki ártábláikat a piacon. Miért vágták ki az orvosi rendelő előtt a fákat? Néhány helyen a városban kicsi a vízelvezetés kapacitása. A Fő úton meg lehetne oldani a kerékpározást, erre javaslattal is élt. Elégedett viszont a bölcsődével, ahová az unokáját hordja, jól sikerült a bővítés és a felújítás. Az ivóvizet Budapesttől vásároljuk, a hatóságok rendszeresen ellenőrzik a minőségét. Fakivágást csak nagyon indokolt esetben engedélyezünk, de nagyon oda kell figyelni a fákra, a szóban forgó fa is elhalt már belül. A kivágott fák helyett mindig ültetünk másikat. A Fő úthoz nem nyúlhatunk hozzá, mert uniós projekt volt, egyelőre nem lehet rajta változtatni. Jencs Bálint szeretné, ha a tejet áruló mozgóbolt továbbra is dolgozhatna a városban. Mendemondákat hallott arról, hogy az önkormányzat nem akar idén erre engedélyt adni. A mozgóboltok működését nem tilthatjuk meg, a hangos jelzéseik azonban sokakat zavarnak, ezért azt korlátozni fogjuk. Ha a cég benyújtja a közútkezelő hozzájárulását, megkötjük vele az új közterület-használati szerződést.
Több kérdés nem lévén, dr. Szalay László polgármester megköszönte a részvételt, és bezárta a közmeghallgatást.

Twitter megosztás Google+ megosztás