Együtt ünnepelt a város! Dunaharaszti város képviselő-testületének tagjai, a polgármesteri hivatal munkatársai, orvosaink, asszisztenseink, védőnők, hozzátartozók, barátok, érdeklődők mind összegyűltek a rendezvényen. Az új Orvosi Rendelő ünnepélyes átadásán Pánczél Károly országgyűlési képviselő és Dr. Szalay László polgármester köszöntő beszédeit hallhatták a megjelentek.

Az utóbbi évek sikeres fejlesztési pályázatainak eredményeként, az új Orvosi Rendelő majd' 170 millió Ft-os támogatásával együtt, Dunaharaszti összességében közel 1 milliárd forint pályázati támogatást nyert az utóbbi években. Városunk költségvetése az Orvosi Rendelő átalakítási és felújítási munkáihoz az elnyert pályázati pénzt kiegészítette, hogy felépülhessen a több mint 800 nm-es modern, minden szempontból 21. századi rendelőépület, ahol 10 háziorvosi praxis, 3 fogorvosi rendelő és az ügyelet kap helyet, valamint lehetőség van magánrendelése is. A "Kislabor" és a fizioterápia mellett új szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a harasztiak: csontsűrűségmérés, légzésfunkció vizsgálat, boka-kar index mérés, valamint előadóterem is rendelkezésre áll.

"Használják egészséggel, s legyen minél ritkábban szükségük rá!" - mondták beszédükben Pánczél Károly és Dr. Szalay László.

Pánczél Károly

Dr. Szalay László

Középen Dr. Bereczki Péter háziorvos, egészségügyért felelős alpolgármester

Twitter megosztás Google+ megosztás