2024. március 28.
Folytatni fogjuk azokat a programokat, amelyekkel a jövő Dunaharasztiját alapozzuk meg és formáljuk tovább.

Tisztelt Dunaharasztiak!

Amikor az idei évre visszatekintek, az első mondat ismételten a köszöneté. Október 13-án Önök úgy döntöttek, hogy újabb öt évre kitüntetnek bizalmukkal mind engem, mind a képviselő-testület tagjait. Olyan erős felhatalmazást kaptunk Önöktől, amelynek birtokában bátran vághatunk bele a kampány során tett vállalásaink megvalósításába.

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen” – Széchenyi István gondolata arra mutat rá, hogy azon az úton kell továbbmennünk, amely az összefogás, az együttműködés köveiből épül fel. Ez Dunaharaszti sikereinek titka, és én ezt fogom képviselni az elkövetkező öt évben is. Továbbra is őrzöm a Képviselő-testület egységét, a konszenzus a politikám, arra törekszem, hogy szeretett városunkat továbbra is a béke szigeteként emlegessék a szűkebb-tágabb környezetünkben.

Megkérdezték tőlem a kampány során, hogy 17 év polgármesteri munka során érzek-e még magamban elég motivációt ahhoz, hogy folytassam. Azt válaszoltam, hogy soha nem voltam még ennyire tettrekész. Alig vártam, hogy túl legyünk (az amúgy valóban szép és felemelő) protokollon, megalakuljon a régi-új testület, felálljanak a bizottságok, és nekifogjunk az érdemi munkának. Jó szelek fújnak, és mi jó irányba fordítottuk a kormánykereket. Azt gondolom, értjük az idők szavát, és ezt Önök szavazataikkal visszaigazolták. Folytatni fogjuk azokat a programokat, amelyekkel a jövő Dunaharasztiját alapozzuk meg és formáljuk tovább.

Programunk a város vagyonának gyarapítása: megyünk tovább azon az úton, amelyre a Bezerédi lakóterületen ráléptünk; ha kell, ingatlanokat vásárolunk azért, hogy növeljük a közösségi terek számát. Játszóterek, sportpályák, kerékpárutak, újabb bölcsőde, óvoda, iskola építése, a családok minél jobb kiszolgálása. Ez az első és legfontosabb feladat, és mi nem a nulláról indulunk, mert ezekhez már hozzá is kezdtünk.

Programunk Dunaharaszti zöldítése: folytatjuk a faültetési programot, a Duna-part után újabb parkokat alakítunk ki, igyekszünk az erdő további részeit biztonságba helyezni, minden intézményünkben elvégezzük az energetikai felújítást, és – a szolgáltató céggel közösen - már dolgozunk azon, hogy a városi buszokat újakra, korszerűekre cseréljük.

Programunk a város élhetőségének megőrzése: a választások előtt és azt követően is szigorítottunk a helyi építési szabályokon, hogy kezelhető mértékűek legyenek az ingatlan-beruházások. Célunk az, hogy a lakosság számát olyan szinten tartsuk, amelynek ellátásához elegendőnek bizonyulnak a város intézményei, erőforrásai.

Programunk középpontjában azonban továbbra is a haraszti emberek állnak: az elkövetkező években is kiemelten támogatjuk a civil szervezeteket, segítjük a rászorulókat, növeljük az egészségügyre, a gyermekvédelemre, a kultúrára, közbiztonságra fordított összegeket.

Kedves Dunaharasztiak!

„Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk” – inti az utókort a legnagyobb magyar, és Dunaharaszti útját is gyakran nehezítették akadályok, de ezeket összefogással, erőink egyesítésével mindig leküzdöttük. Együtt emeltük fel a várost arra a szintre, ahol jelenleg emlegeti a széles közvélemény. De még korántsem végeztünk azzal a munkával, amellyel olyan otthonná formáljuk a várost, ahová az itt lakó szívesen tér haza minden este, ahonnan a látogató jó érzésekkel távozik, és ahol a házigazda elégedetten pillanthat körbe. Jó úton járunk azonban, és nem tévesztjük el az irányt, ezt megígérhetem. Megvan hozzá az ész, az erő, és akaratból sincs hiány.

Így kívánok Önöknek áldott, békés karácsonyi ünnepeket, és boldog, elégedett új esztendőt!

Dr. Szalay László polgármester

Twitter megosztás Google+ megosztás