2024. március 28.
Napelemes fejlesztések, iskolaépítés, közműfektetés és útépítés a Bezerédi utcában

Ülést tartott a képviselő-testület

2015. október 26. hétfő

Dr. Szalay László polgármester beszámolójában elmondta, hogy ütem szerint haladnak az önkormányzat beruházásai.

A testületi ülés kezdetén dr. Szalay László polgármester beszámolt az előző ülés óta történtekről:
1.    A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Iskola csatornaparton épülő tagintézményében a használatba vételi eljárást megindítottuk. A Járási Hivatal, az ÁNTSZ, az Állategészségügy és a Katasztrófavédelem helyszíni bejárás keretében a kivitelezést átvette. A használatba vételi eljárás lezárásához a mai napon minden hiányzó dokumentum feltöltése megtörténik az ÉTDR rendszerbe. A tantermek és csoportszobák valamint az étkező bútorait leszállították. Holnapi nappal megkezdődik a műszaki átadás-átvétel, melynek lezárása két szakaszban fog történni. Az első szakaszban az iskola rendeltetés szerinti állapotának átvétele történik meg, mert azzal a használatba vételi engedélyt a Járási Hivatal ki tudja adni, második szakaszban pedig - várhatóan 2015. november 30.-án - a kivitelezés hiba- és hiánymentes átadás-átvételét zárjuk le. Jelenleg a belső festések befejezése történik. Szerda reggel elbontják az utcai homlokzat állványszerkezetét, mert holnap véglegeződik a főhomlokzat színezése is. A kerítés építése, a belső térburkolatok és parkolók kialakítása megkezdődött. 
2.    A Gyárköz utca 1. szám alatti önkormányzati ingatlanban a két lakás alaprajzi kialakítása megtörtént. A víz-és csatorna és elektromos alapszerelési munkák elkészültek. Folyamatban van az aljzatbetonozás és megrendeltük a gázbekötés átalakítását egyrészt a meglévő gázóra áthelyezésével, másrészt annak a két lakás közti megosztásával.
3.    A Kandó utca 12.-ben az épület bontása és a törmelék elszállítása befejeződött. A térburkolatok alépítménye, valamint a járdák szegélykövezése elkészült. Elkészült a térvilágítás alapszerelése, a párhuzamos parkolási szakasz szegélykővel történő kijelölése és a murás burkolat egyharmada.
4.    Az intézmények elektromos szabványossági felülvizsgálata megtörtént. A kivitelezési munkákat a Napsugár Óvodába már elvégeztettük. A jegyzőkönyvek alapján most várjuk a hibák javítására vonatkozó ajánlatokat és a rendelkezésre álló keret függvényében rendeljük meg az azonnal végrehajtandó javításokat és az ütemezetten 2015.-ben és 2016.-ban elvégzendő felújításokat.
5.    Az intézményeknél a kazánházak karbantartása megtörtént, a próbafűtéseket lebonyolítottuk, annak érdekében, hogy a fűtési szezon indítása zökkenőmentes legyen.
6.    A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában a pályázati pénzből végrehajtott napelem fejlesztés lezárult. Az áramszolgáltatóval a visszatermelésre vonatkozó szerződést megkötöttük és az ennek megfelelő áramfogyasztás elszámolása megtörtént. A Közreműködő Szervezet a pénzügyi elszámoláshoz és a projekt lezárásához a helyszíni ellenőrzést megtartotta és minimális hiánypótlással a beruházást átvette.
7.    A Hétszínvirág Óvoda kiegészítő közbeszerzésének dokumentumait megküldtük a Közreműködő Szervezetnek és aláírásra került a Támogatási Szerződés módosítása, amely lehetőséget biztosít további 25kW teljesítményű napelem elhelyezésére az épületen 100%-os támogatásból.  A feltételesen indított közbeszerzési eljárás lehetőséget adott arra, hogy csak akkor volt szerződéskötési kötelezettségünk, ha a Közreműködő Szervezet a támogatási szerződés módosítását aláírta és így a támogatási fedezetet rendelkezésünkre bocsájtotta.
8.    Az általános iskolákban és a Baktay Ervin Gimnáziumban a hetedikes fiúk megkapták a humán-papillóma vírus elleni védekezést szolgáló oltássorozat harmadik darabját. A fiúk oltása az önkormányzat finanszírozásában történik, a lányok oltásairól az idei évtől kezdve már az állam gondoskodik.
9.    A LIDL-nél a buszmegálló kiépítése megkezdődött.
10.    A Bezerédi utcában befejeződött a nagy átmérőjű csapadékvíz csatorna fektetése, víz gerincvezeték cseréje, ugyanitt megkezdődött az útépítés.
11.    Az 51-es út alatt az A3/7-es csatorna átvezetésének tisztítása megtörtént.
12.    Juharfákat ültettünk a Knézich utcai játszótérre, a Hétszínvirág Óvoda udvarán, valamint az előtte lévő közterületen a kipusztult fák cseréje is megtörtént.
13.    A Képviselő-testület döntése alapján szándéknyilatkozatban fejeztük ki, hogy az ASP központ rendszerhez kívánunk csatlakozni. Egyelőre nem választották be az Önkormányzatot a csatlakozók körébe.
14.    A Hősök terére és az egyéb közparkok területére 6600 db árvácska került kiültetésre.

Ezt követően napirend előtt kért szót Gerber Ferenc, kérve a Lehmann kapitány utcában a közvilágítás fejlesztését három lámpa felszerelésével. Megemlítette ugyanakkor, hogy a Máv-Alsó lakóterületen esős időszakok után az utak nehezen járhatóak. Dr. Szalay László válaszában elmondta, hogy útépítésre csak a közterületek jogi rendezése és a közművek kiépítése után kerülhet sor, a közvilágítás kérdésében viszont lépni fog az önkormányzat. Drscsákné Kerekes Gabriella az 51-es út melletti aszfaltkeverő teleppel kapcsolatos lakossági panaszokat közvetítette, kérte a légszennyezettség mérését és annak kivizsgálását, hogy valóban működik-e a telep üzemidőn kívül is. A polgármester jelezte, hogy a panaszokat továbbítjuk az illetékes szakhatóságok felé, és kérjük azok kivizsgálását.
A testület szavazott arról, hogy a polgármesteri tartalékkeretet 600 ezer forinttal megnöveli. Döntöttek arról, hogy a gyermekjóléti és családsegítő szolgálatnál elvégzik azokat a változtatásokat, amelyeket a törvény előír. Elfogadták a városi óvodák és a bölcsőde működéséről szóló beszámolókat.
Ezt követően a képviselők zárt ülésen folytatták a munkát.
A határozatok pontos szövegét - a jegyzőkönyv elkészülte után – természetesen feltesszük a honlapra.

Twitter megosztás Google+ megosztás