2024. március 29.
Humorista, költő, zeneszerző, színész...

Bábu vagy - egy este Laár Andrással

2015. március 20. péntek

Bábu vagy? – kérdezi a műsorvezető az est vendégét, Laár Andrást. A humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagja az utóbbi években a KFT együttessel rendszeresen koncertezett. Másnap, 27-én pedig a városi rajzverseny legjobb képeit tekinthetik meg, szintén a Kúriában.

2005 óta a budapesti Tündér Tantra Kört vezeti.Mind e mellett többször fellépett a ComedyCentral Magyarország Stand Up Comedy műsorában is. A L’art pour l’art Társulat tagjaként sikeres fellépéseket adott. A négy gyermekes apa 2013-ban megalapította vadonatúj együttesét, a Tündértantra Zenekart, melyben zenésztársaival - Laár-Sramkó Katalinnal, Barabás Bélával (ex-FreshFabrik) és Galántai Zsolttal - spirituális erőket megidéző, ökumenikus, azaz keresztény, hindu, buddhista és ősi javas hagyományokra épülő zenét játszanak.
A rendkívül sokoldalú előadóművésszel Petőfi Szibériában című előadásával már Harasztin is bemutatkozott újságíró Borzák Tibor beszélget.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Belépőjegyek az est helyszínén 1.000 Ft-ért, elővételben 700 Ft-ért kaphatók a Laffert kávézóban, és megrendelhetők nyitva tartási időben a +36 24 658 694-es telefonon, a +36 20 330 1279-es mobilszámon, illetve online a www.laffertkuria.hu/index.php/menu-styles/zenejegy oldalon.

*

Twitter megosztás Google+ megosztás