2024. április 16.
Ülésezett a képviselő-testület

Elfogadták a 2015. évi költségvetést

2015. február 25. szerda

Dunaharaszti költségvetése 2015-ben is a biztonságos, kiegyensúlyozott gazdálkodás elvén alapul. A szükséges fejlesztésekre is meglesz a fedezet.

Az ülés kezdetén dr. Szalay László polgármester beszámolt az előző ülés óta eltelt időszak legfontosabb történéseiről:
1.    Elindítottuk az előzetes tanulmány elkészítetéséhez szükséges egyeztetéseket a Duna-holtág kotrásával kapcsolatosan. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal történt megbeszélés értelmében az előzetes hatásvizsgálatot végző cég biológus munkatársa készíti el a terület élőhely térképét, mert annak ismeretében lehet az egyes szakaszokon végzendő műszaki beavatkozásokat meghatározni. A tervezési tartalom meghatározásához fontos, hogy a város érdekeit össze tudjuk hangolni a természet- és tájvédelmi előírásokkal.
2.    Folyamatosan zajlik a város területén található 0,4 kV-os elektromos hálózatok mentén a fák elektromos űrszelvény gallyazása, koronaalakító metszések. Ezt a kötelező feladatot jogszabályváltozás miatt az ELMŰ már nem végzi el, ezért az Önkormányzat megbízásából a Zöld Korona Garden kertészeti szakcég látja el ezt a feladatot.
3.    Az Elmű Nyrt. megbízásából február hónapban megkezdődött a közvilágítási lámpák fényforrásainak csoportos cseréje, várható befejezés március hónap.
4.    Elkészítettük a Bolgár, a Német és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetését.
Ezt követően közbeszerzésekről tárgyalt a testület. Az önkormányzat folytatja az intézmények napelemes rendszerekkel való felszerelését, és erre 100%-ban pályázati pénzeket használhat fel. Knapp Tibor megjegyezte, hogy a meghívásos eljárásban 4 cég vett részt, ezek nagyon hasonló árajánlatokat adtak be. Hiánypótlásra volt szükség, aminek két cég nem tett elegt, a győztes pedig 35 %-ot engedett az árból, ráadásul 2013-ban alakult, vajon milyen referenciái lehettek, tette fel a kérdést a képviselő. Dominiák Ildikó közbeszerzési szakértő válaszában elmondta, hogy referenciaként több munka összeszámított értékét is be lehet mutatni. 2011-ben a jogalkotó célja az volt, hogy a mikrovállalkozásokat is helyzetbe hozza, ezért ún, kapacitásnyújtó szervezetekkel karöltve is lehet indulni (ezek partnercégek, akik az adott beruházásban részt vesznek). Ez a nyertes cég esetében az Albacomp Zrt. volt, amint azt dr. Szalay László hozzátette. De biztosítékként 2. helyezettet is megjelöl az önkormányzat.
Az önkormányzat a takarítási feladatok ellátására közbeszerzés kiírásáról döntött. Andrásik Sándor kérdésére Pethő Zoltán jegyző elmondta, hogy négyzetméter arányosan ugyanannyit tervezünk fizetni, mint az előző évben.
A testület módosította a 2014. évi költségvetésről szóló rendeletét, majd elfogadott egy ún, kitekintő határozatot, amelyben több évre előre megbecsülték az önkormányzat bevételi-kiadási fő számait.
Ezt követően a képviselők rátértek a 2015. évi költségvetési rendelet második olvasatban való tárgyalására. Pethő Zoltán elmondta, hogy ugyan jogszabály nem írja már elő, de könyvvizsgálóval is véleményeztettük a tervezetet. Egy technikai jellegű módosítás felvázolása után elmondta, hogy a főösszeg 6,122 Mrd forint. A könyvvizsgáló elégedett volt a megismert anyaggal. Kücsön Sándor, a Pénzügyi Bizottság elnöke szerint a költségvetés megfelel az óvatosság elvének, és jelezte, hogy a képviselők saját körzetüket érintő javaslatait ebben a végső körben már nem fogadták el.
Knapp Tibor évek óta jónak tartja a költségvetést, fontos, hogy áldozunk nemzetiségekre, sportra, kultúrára, majd elmondta észrevételeit, amiket már a bizottsági üléseken is ismertetett. Soknak találja a zöldfelületek karbantartására fordítandó 147 millió forintot, bár a város tiszta, rendezett, de ez korábban csak 108 millió volt. Szigetszentmiklós kevesebből megoldja. A közútfenntartásra beállított 122 millió is sok, a keretösszeget mindig elköltjük, az útjaink jók, ezt is kevesebből megcsinálják a szomszédban. Azt elismerte ugyanakkor, hogy amikor ilyen jellegű kéréssel (közút-karbantartás) fordult a polgármesterhez és a jegyzőhöz, azok mindig segítettek. Knapp Tibor azzal a javaslattal élt, hogy a Fő út 61. szám alatt elbontandó épület helyére tervezett park költségeit inkább csoportosítsuk át a Vásárhelyi Pál utca szőnyegezésére. Fényes István, a városfejlesztési bizottság elnöke elmondta, hogy nem támogatták ezt a módosító indítványt. Dr. Szalay László válaszában megjegyezte, hogy meg is látszik a szomszéd város képén, hogy nem költenek rá eleget. A Vásárhelyi Pál utcát kikalkulálták, 36 millióba kerülne. Andrásik Sándor felvetette, hogy nem lehetne-e eladni a Fő út 61. sz. alatti ingatlant. Kücsön Sándor ezt nem javasolná, ahogy Pethő Zoltán sem, mert nagyon jó helyen van, a hivatallal szemben. Egyébként társasháznak minősül, és az ott lakók nem járulnak hozzá semmilyen épület létrehozásához. Bontani viszont mindenképpen kell, mert életveszélyes.
Pethő Zoltán ezt követően válaszolt Knapp Tibor felszólalására. A Vásárhelyi Pál utcával egyetért, megcsináljuk, ha lesz rá év közben pluszforrás, amúgy vannak annál rosszabb állapotban lévő utcák is. A kertészeti vállalkozást és a közútkezelőt is nyílt eljárás során választjuk ki, a keretösszeg pedig azért fogy el, mert az esetlegesen megmaradó pénzekből olyan beruházások valósulnak meg, amiket a képviselők kérnek (pl. a könnyűszerkezetes utcák a temető környékén). A zöldfelületekre eddig is ugyanennyit költöttünk, csak több soron szerepeltek az összegek, pl. intézmények belső parkjai, focipálya, stb. A zöldterületek nagysága is emelkedett. Hajdu Zsolt a Duna utca elhasznált állapotára hívta fel a figyelmet, Fényes István szerint több utca megérett a javításra, sorrend felállítására lenne ismét szükség. A testület Knapp Tibor módosító indítványát nem fogadta el, a költségvetést viszont egyhangúan megszavazta.
A testület ezt követően elfogadta az új szociális rendeletet, aminek jelentőségét Horváth Jenő, a szakbizottság elnöke és Pethő Zoltán is hangsúlyozta.
A képviselők ezt követően rátértek a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításának tárgyalására, ennek hangsúlyos részét képezi egy új állandó bizottság, a Vagyonnyilatkozat-nyilvántartó és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottság létrehozása. Hajdu Zsolt, a bizottság tagja jelezte, hogy szerinte a szakbizottságok külső tagjainak is be kellett jelentkezniük a köztartozásmentes adózói adatbázisba, és ennek ellenőrzését javasolni fogja. Ezzel a polgármester is egyetértett, Kücsön Sándor pedig, aki a bizottság elnöki tisztét tölti be, jelezte, hogy a március 1-i hatálybalépést követő 15 napon belül összehívja a bizottságot. Módosító javaslatát, miszerint a személyi ügyekről törénő szavazások lebonyolítását is illesszék be a bizottság feladatai közé, elfogadta a testület, amint az SZMSZ módosítását is.
Szavaztak a képviselők az erőspusztai átmeneti otthonnal való szerződés-hosszabbításról, intézményi alapító okiratokról, önkormányzati épületek bontásáról, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás fejlesztéséről, majd a DV Kft. számára vagyonkezelésbe átadandó ingatlanok kerültek sorra.
Knapp Tibor jelezte, hogy támogatja a kezelésbe átadást, ehhez korábban azt kötötték ki, hogy az ügyvezető igazgató üzleti tervet is készít. Ebben Janák Farkas ügyvezető jelezte, hogy a Sport-sziget elég nagy feladat, ehhez két hónap haladékot kér. Knapp Tibor kérte, hogy ezt foglalják bele a határozati javaslatba. Utalt arra is, hogy a társaság korábbi működését pazarlónak tartotta. Dr. Szalay László ezt cáfolta, megemlítve a Hétszínvirág Óvoda, az okmányiroda és egyéb beruházások elkészültét. Emlékeztetett, hogy a két hónap haladék benne van az üzleti tervben. Knapp Tibor kérte, hogy a befejezett változat is kerüljön a testület elé, a polgármester szerint ez meg fog történni. Drscsákné Kerekes Gabriella elmondta, hogy a felügyelő bizottság elfogadásra javasolja az üzleti tervet. Végül a testület nem fogadta el a módosító javaslatot, az előterjesztést viszont megszavazták.
A képviselők elfogadták a DMTK beszámolóját, amit – magas színvonaláért – mind Hajdu Zsolt, mind Knapp Tibor külön megköszönt Kulcsár Ferenc elnöknek. Utóbbi viszont – korábbi évekhez hasonlóan - bírálta a Kisduna TV beszámolóját az önkormányzati támogatás felhasználásáról, mondván, hogy a pénzügyi rész nem kielégítő. Fényes István elfogadásra javasolta, Pethő Zoltán pedig hozzátette, hogy nem pénzügyi beszámolót kell a televíziónak készítenie, a műsoridő számláit pedig a hivatal ellenőrzi. Fülöp László ügyvezető hangsúlyozta, hogy mind a hírközlési hatóság, mind a hivatal felé be kell számolniuk, mindent számlával igazolnak. A képviselők a beszámolót elfogadták.
Dr. Szalay László ezt követően felolvasta a kormányhivatal levelét, miszerint a Károlyi Mihály utcát át kell nevezni, mert nevezett személyről (gróf Károlyi Mihály, forradalmak, 1918-19 – a szerk.) törvény tiltja, hogy utca legyen róla elnevezve. A polgármester ezzel ugyan egyetértett, de azt is elmondta, hogy egy közbenső ötlettel meg lehetne kímélni az ott lakókat attól, hogy okmányaikat le kelljen cserélniük, a közszolgáltatók felé be kelljen jelenteniük az új címet, stb. Létezett egy báró Károlyí Mihály (1585-1626), aki főispán volt és Bethlen Gábor tanácsnoka, meg aranysarkantyús vitéz. Ha róla nevezzük el az utcát, nem kell senkinek sem változtatni. Hajdu Zsolt fejében is sok ötlet megfordult, ő azt javasolta, hogy iránya miatt legyen az utca neve Újhegyi utca. Azt is hozzátette azonban, hogy az általa vezetett bizottság egyetért a polgármester javaslatával. A testület is egyetértett ezzel a verzióval.
A képviselők elfogadták a polgármester szabadságolási ütemtervét, az ülés végén pedig Karl Józsefet beválasztották a DV Kft. felügyelő bizottságába, a Fényes István lemondása miatt megüresedett helyre.

A határozatok pontos szövegét - a jegyzőkönyv elkészülte után – természetesen feltesszük a honlapra.
 

Twitter megosztás Google+ megosztás