2024. március 28.
Ülést tartott a képviselő-testület

Minden fejlesztésről megegyeztek - alakul a város költségvetése

2014. január 20. hétfő

Az útépítési program utolsó fázisa is megvalósul, felépül az új óvoda, játszóteret kap az Újhegyi-dűlő. Folytatódhat a méhnyakrák elleni védekezés, elkezdődik a parti sétány építése.

Az ülés kezdetén dr. Szalay László polgármester beszámolt az elmúlt időszak eseményeiről:
1.    Az intézmények érintésvédelmi és villámvédelmi szabványossági felülvizsgálata megtörtént.
2.    A Határ út és az  Orgona utca kereszteződésében épült buszmegálló felépítménye és a fedett váró forgalomba helyezése megtörtént.
3.    A Szivárvány Óvoda építési munkái folyamatban vannak, a kivitelező a 25 százalékos készültséget elérte, a részszámla benyújtásra került.
4.    Az iskolák fűtő, karbantartó személyzete a Dunaharaszti Humán Szolgáltató Intézmény megszűnését követően előzetes tájékoztatásnak megfelelően a Műszaki Irodához került.
5.    A Sport-szigeti műfüves focipálya környezetében lévő nyárfákon az elvégzett vizsgálatok alapján a szükséges faápolási, ifjítási munkák, illetve a balesetveszélyes beteg fák kivágása megkezdődött.
6.    A költségvetéssel kapcsolatos közmeghallgatás időpontját 2014. február 17-én, hétfőn 18.00 órára tűztük ki a József Attila Művelődési Házba.
A beszámoló elfogadását követően a képviselők elfogadták a 2014. évi közbeszerzési ütemtervet. Dr. Szalay László – kapcsolódva már a következő napirendi ponthoz, a költségvetés előkészítéséhez - elmondta, hogy hitelfelvétel miatt megnő a büdzsé bevételi oldala, így többletfeladatok elvégzése válik lehetővé. Megkezdődhet a parti sétány kiépítésének első szakasza, lesz saját forrás a HPV elleni védekezés folytatására (erre akkor lehet szükség, ha az idei évben az állami szerepvállalás még nem valósul meg ezen a területen). Hatmillió forintot különítenek el játszóterek építésére.
A költségvetés előkészítésének tárgyalása során a polgármester beszámolt azokról a módosító javaslatokról, amelyek a pénzügyi bizottság ülésén hangzottak el, és amelyeket a bizottság támogatott. Az egyik ilyen Dr. Bereczki Péter már említett javaslata volt a HPV oltássorozat finanszírozására, a másik pedig Knapp Tibortól érkezett, aki a Pitypang utca mart aszfalttal  történő megerősítését  és csapadékvíz-elvezetésének megoldását, valamint a Máv-Alsó területrendezésére elkülönített előirányzat megemelését javasolta, ez utóbbit 9 millió forintról 20 millióra. A Pitypang utcai projekt megvalósul, a Máv-Alsóra fordítandó pluszforrás pedig halasztott tételként kerül be a költségvetésbe.
Kücsön Sándor, a Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottság egyhangúan támogatta a költségvetési előterjesztést. Dr. Szalay László polgármester arról beszélt ezt követően, hogy a testület legfontosabb vállalása, az útépítési program utolsó fázisa biztosítva van. Erre 300 millió forint hitel felvételét irányozta elő az önkormányzat, ez viszont előzetes kormányengedélytől függ, ami után még egy közbeszerzési eljárást is le kell folytatni. Ha a hitelre nem kapunk engedélyt, akkor a halasztottba tett feladatokra elkülönített összegek és a pénzmaradvány terhére kell az utakat megépíteni. Dr. Szalay László köszönetet mondott a polgármesteri hivatal dolgozóinak a bevételek realizálásáért. Elmondta, hogy az ülés előtt beszélt telefonon a Klebelsberg Központ tankerületi igazgatójával, aki arról tájékoztatta, hogy kormányülésen tárgyalják majd Dunaharaszti iskolabővítési programját.
Hajdú Zsolt, az Oktatási-, Sport és Művelődési Bizottság elnöke köszönetet mondott azért, hogy a korábbi évek programjai idén is folytatódhatnak, konkrétan említve az ösztöndíj-pályázatokat, a sportegyesületek, a civil szervezetek támogatását és a kulturális események finanszírozását. Jelezte, hogy a bizottság támogatja az előterjesztést. Egyéni javaslatként fogalmazta meg azt az igényt, hogy a Felsővárosban is szükséges lenne valamiféle közösségi tér kialakítása. Elmondta, hogy az Újhegyi-dűlőben épülő új lakónegyedben magánszemélyek felajánlottak egy 1200 négyzetméteres telket játszótér céljára. Kérte, hogy ez még idén megvalósulhasson (meg fog, erre utalt a polgármester a bevezetőjében – a szerk.).
Pethő Zoltán jegyző bejelentette, hogy ismét sikeresen pályázott az önkormányzat, és 43 millió forintot nyertünk a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola elektromos rendszerének felújítására. A támogatás intenzitása 100%, így saját forrást nem kell hozzátenni. Elmondta azt is, hogy a költségvetésnek mindössze 13,9 %-ára nyújt fedezetet az állami hozzájárulás, a többi saját bevétel, amiből 5,3 %-kal többet tervezhetünk idén, mint a tavalyi évben. Nőtt az adóbevételünk a válság ellenére is, és ez köszönhető mind a polgármester, mind a képviselő-testület, mind a polgármeteri hivatal remek, összehangolt munkájának.
Dr. Szalay László egy mondat erejéig még visszatért a játszóterekre. Elmondta, hogy a Sport-szigeten egy, a felnőttek testmozgását szolgáló, erősítő eszközökkel ellátott közösségi teret szeretne megépíttetni.
A képviselők egyhangúan támogatták a költségvetés előkészítéséről szóló tervezetet, majd megszavazták a 2014. évi szúnyoggyérítésről szóló előterjesztést. Ezt követően rátértek a 100 %-os önkormányzati tulajdonban álló MULTI-DH Kft.-vel kapcsolatos napirendi pontra. 2014. január 1-től ez a társaság felel a szemétszállítás elvégzéséért Dunaharasztin. A cég felügyelő-bizottságának egyik tagja lemondott, helyére titkos szvazással Fényes István képviselőt választotta meg a képviselő-testület. Szavaztak a tisztségviselők juttatásairól is. A felügyelő-bizottság tagjai bruttó 30 ezer, az elnök bruttó 50 ezer forintban részesül havonta, az ügyvezető igazgató bérét bruttó 400 ezer forintban határozták meg, ő emellett gépkocsi-költségtérítésben részesül.
A képviselők végül elfogadták az Oktatási-, Sport és Művelődési Bizottság, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság beszámolóit, és megszavazták a lejárt határidejű határozatokban foglaltak teljesüléséről szóló előterjesztést.

A határozatok pontos szövegét - a jegyzőkönyv elkészülte után – természetesen feltesszük a honlapra.

Twitter megosztás Google+ megosztás