2024. március 29.
Fókuszban a 2014. évi költségvetés

Ülésezett a képviselő-testület

2013. december 16. hétfő

A 2013. év utolsó testületi ülésére került sor a Városházán, ahol a képviselők megtárgyalták a költségvetési elveket. Elfogadták a közszolgáltatások jövő évi díjairól szóló rendeletet is.

Az ülés kezdetén dr. Szalay László polgármester beszámolt az elmúlt időszak eseményeiről:
1.    Elkészült a buszfordulóban a lekanyarodó- és leállósáv.
2.    Tompa utcai lakosok kérelmére a vízelvezetés átépítésre került, oly módon, hogy folyókaépítés és átvezetés beépítés történt. Elkészült a vízcsőtörés utáni helyreállítás is.
3.    A József Attila Művelődési Ház hátsó bejáratához vezető út martaszfalttal történő kiépítése megtörtént.
4.    A Gyárköz utcában a vízelvezető feletti rácsrendszer kijavításra került, valamint útjavítás is történt.
5.    A téli felkészülés megtörtént, 6 hótológép és 4 sószórógép áll rendelkezésre.
6.    A közmunkások a Petőfi-ligeten, a Kinizsi utcában, a Felsővárosban, az Erzsébet utcában, a Tulipán téren takarítottak, valamint a Dózsa György úton a parkolókat tisztították ki.
7.    A forgalmas földutak gréderezése megtörtént.
8.    A hibás fekvőrendőrök ki lettek javítva.
9.    A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában elkészült a B épületben található vizesblokk felújítása.
10.    A Sportjátszótér műfüves focipályája körüli kerítés kicserélésre került, arra új labdafogó hálót helyeztünk.
11.    A Szivárvány Óvoda építése 10 százalékos műszaki készültségen áll. Elkészült az alapozás, felhúzták a főfalakat, felkerült a vasbeton koszorú, elkészültek a közműbeállások.
12.    Elkészült a temető bővítésének parcellázási terve, fejlesztett nyilvántartási rendszere. Kijelölésre került a szociális parcella.
Napirend előtt kért szót Dr. Bereczki Péter, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke. Beszámolt arról, hogy az önkormányzat és a bizottság az idei karácsony alkalmából is megajándékozta a város idős, 81. életévüket betöltött lakosait. A csomagokat, amelyek alapvető élelmiszereket tartalmaztak, a Területi Gondozási Központ munkatársai szállították ki az idős embereknek. 630 csomagot osztottak ki. A képviselőknek lehetőségük van arra, hogy a megmaradt csomagok egy részét kiszállítsák rászoruló családoknak. Pethő Zoltán jegyző ugyanakkor javaslatot tett arra, hogy a város közterületein dolgozó közmunkások is kapjanak egy-egy csomagot. A testület egyetértett a javaslattal.
A képviselők megtárgyalták a városban igénybe vehető közszolgáltatások következő évi díjairól szóló rendeletet. Dr. Szalay László hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a saját hatáskörébe tartozó díjak mértékén sehol nem emel, sőt, a terembérleti díjak egy részét inkább csökkenti, ezzel elősegítve a tömegsportot és a kulturált szórakozást.
A képviselők meghosszabbították az önkormányzat folyószámlahitel-keretét, ez egyfajta biztonsági tartalékot jelent. Ezt követően rátértek a költségvetés előkészítésére, amiről mind dr. Szalay László polgármester, mind Kücsön Sándor, a Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy megfelelő keretet biztosít a továbbiakban a részletszabályok kidolgozására. A bizottság egyhangúan javasolta az előterjesztés megszavazását. Hajdú Zsolt, az Oktatási-, Művelődési és Sport Bizottság elnöke is beszámolt arról, hogy megtárgyalták a javaslatot, az ülésen Pethő Zoltán jegyző felhívta a figyelmet arra, hogy már az új óvoda költségvetési vonzataival is számolni kell. A jövő évi büdzsébe beépítették az óvodapedagógusoknak adandó cafeteria juttatást is. A polgármester elmondta, hogy a bevételeinknek csupán 13%-a központi juttatás, a többi saját forrás. Reményét fejezte ki, hogy az állami szervek jóváhagyják a tervezett beruházási célú 300 milliós hitelt. Az útépítési program mindenképpen folytatódik jövőre. Hajdú Zsolt emlékeztetett, hogy a jövőbeli iskolaépítés felé megtettük az első lépéseket, de ez az anyagból nem látszik, fűzte hozzá. Dr. Szalay László elmondta, hogy a központi régióban Dunaharaszti azon kevés település egyike, amely a jövőben is pályázhat ilyen célú forrásokra. Szükséges az iskolai férőhelyek bővítése, a Műszaki Iroda már vizsgálja a lehetőségeket. A költségvetés a pályázati önrészt tartalmazni fogja.
A képviselők döntöttek két közbeszerzési eljárás nyerteséről is. Az új óvoda felépítéséhez szükséges 300 millió forintos hitelt az Otp Bank Nyrt. nyújthatja, míg a város zöldterületeinek karbantartását és közterületeinek tisztán tartását a Zöld Korona Garden Kft. végezheti a jövő évben. A bölcsőde szakmai programjának módosítását követően Mannheim Lénárd mezőgazdasági tanácsnok beszámolóját vitatta meg a testület. Knapp Tibor kért szót, és elmondta, nagyobb terjedelmű, jobb stílusú és tartalmasabb beszámolót várna el. Mannheim Lénárd bejelentette ugyanakkor, hogy akinek még van a birtokában aranykorona, az a Nemzeti Földalapkezelőtől kérhet állami földet, Taksony és Soroksár területén állnak még rendelkezésre ilyenek.
Dr. Szalay László polgármester jutalmazásának tárgyalásakor Lehel Endre alpolgármester vette át az ülés vezetését. A polgármester szót kért, és elmondta, hogy köszöni a javaslatot, amely 6 havi jutalmat tartalmazott, de ismerve az általános gazdasági helyzetet, és a közvélemény jutalmakkal kapcsolatos álláspontját, kéri a javaslat módosítását úgy, hogy a képviselők 3 havi jutalom odaítéléséről szavazzanak. Hozzátette még, hogy a testület egységét és konstruktív munkáját is meg kívánja őrizni ezzel a javaslatával. A testület végül 11 igen szavazattal, egy érvénytelen szavazat mellett úgy döntött, hogy dr. Szalay László polgármestert 2013. évben végzett munkájáért 3 havi illetményének megfelelő jutalomban részesíti.
A képviselők végül megszavazták a következő évi testületi ülések napirendi pontjait taglaló előterjesztést.
A határozatok pontos szövegét - a jegyzőkönyv elkészülte után – természetesen feltesszük a honlapra.
 

Twitter megosztás Google+ megosztás