2024. április 19.
Ünnepi szentmise a szent király nevét viselő templomban

Szent István-napi ünnepségek augusztus 20-án

2013. augusztus 6. kedd

Évtizedeken át tartó hányattatások után mára visszanyerte régi rangját első királyunk, az országalapító Szent István király kultusza. Városunk is meghajolt a nagy király előtt akkor, amikor - három évvel ezelőtt - szobrot állított neki, nagysága előtt tisztelegve. A haraszti búcsú minden évben tömegeket vonz, ez idén sem lesz másképp.

Augusztus 20-án, délelőtt 10 órakor ünnepi nagymisét tart a Szent István Plébániatemplomban Láng András esperes, plébános. Ünnepi szentbeszédet mond Kovács György, a Váci Egyházmegye felszentelt diakónusa. A szenrmisét követően Szent István szobránál, a Templomkertben ünnepi beszédet mond Hajdú Zsolt képviselő, bizottsági elnök.

Délután, 15 órakor a Piactéren folytatódnak a városi rendezvények. A Dance Feeling, a Happy Dance
Company, a Napfény Tánccsoport követik egymást fél ötig, majd Felföldi Szabolcs és csapata küzdősport bemutatóját láthatják. 17 órakor a DIE egyórás műsora, majd 18 órakor az Iowa Blues Band koncertje következik. Az esti buli nyolckor indul, arról mindent megtalálnak vezető anyagainkban!

Twitter megosztás Google+ megosztás