2024. március 28.
Zajlott az élet a hétvégén

Terminátorok az utcákon

2013. május 6. hétfő

Sajnos nem unatkoztak a rendőrök a hétvégén. Talán a nagy meleg és az alkohol is hibáztatható ebben, de úgy tűnik, egyre többen gondolják úgy, hogy vélt vagy valós sérelmeiken erőszakkal kell elégtételt venniük.

Íme a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság közleményei:

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság eljárást folytat garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt R. Alex 19 éves budapesti lakos ellen, aki 2012. 05. 04-én az esti órákban felszállt a menetrend szerinti, Ráckeve irányából Budapest irányába közlekedő HÉV szerelvény első kocsijába és ott a vezetőt szidalmazni kezdte, valamint a vezetőfülke ajtaját többször megrúgta, és egyik utastársát, - aki felszólította, hogy cselekményét hagyja abba - lefejelte, melynek következtében könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
R. Alexet a soroksári járőrök a HÉV megállóban elfogták, majd előállítását követően hatóságunk gyanúsítottként hallgatta ki.

*

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság eljárást indított G. Csaba Pál 22 éves szigetszentmiklósi lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy  2013. május 04-én a délutáni órákban Szigetszentmiklóson az utcán minden előzetes incidens nélkül tettleg bántalmazta egy ismeretlen eszközzel B. Dénes 41 éves halásztelki lakost, aki ennek következtében súlyos sérülést - koponyatörést - szenvedett, majd ezt követően ugyanezen helyen és időben eddig ismeretlen okból tettleg bántalmazta T. Béla Tibor 47 éves budapesti lakost, oly módon, hogy több alkalommal, ököllel arcul ütötte, majd miután eszméletét az ütésektől elvesztette és az úttestre esett onnan őt G. Csaba Pál eddig ismeretlen társával felemelte és az út mellé vonszolta, ahonnan a levegőből a földre ejtették. T. Béla Tibor ennek következtében arccal a földre esett, súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

G. Csaba Pál cselekményének elkövetésekor oly mértékben ittas volt, hogy a rendőri intézkedést elfogásakor akadályozta, annak ellen állt, ezért hozzá mentőt hívtunk és a Merényi Gusztáv Kórházba szállíttattuk.

G. Csaba Pál ellen őrizetbe vétele mellett 2 rendbeli súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

*

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság eljárást indított K. István 54 éves dunaharaszti lakos ellen, aki 2013. 05. 05.-én a kora reggeli órákban megjelent egy dunaharaszti áruház parkolójában, ahol anyagi elszámolási vitába keveredett volt munkaadójával, O. Károly 46. éves szigethalmi lakossal és egy bárddal a kezében fenyegetőzött és az elmaradt bérét követelt tőle. Közölte vele, ha most rögtön nem ad neki pénzt, akkor szétveri a bárddal a gépkocsit és az ő fejét is. Cselekményének az időközben megérkező rendőrjárőrök vetettek véget.

K. Istvánt hatóságunk gyanúsítottként hallgatta ki felfegyverkezve elkövetetett önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. 


 

Twitter megosztás Google+ megosztás